„Maximális” vészhelyzetet rendelt el a kormány, bírságolhatnak a hatóságok

Veszélyhelyzetet rendelt el hétfői ülésén a kormány az ország területén. Az erről szóló határozatot a hétfőtől hatályba lépő törvény alapján fogadta el az Orban-kabinet. Ez a jogszabály feljogosítja a kormányt a korlátozó intézkedések bevezetésére, és van jogalap az előírások megszegőinek büntetésére. A hétfőn elfogadott kormányhatározatot a parlamentnek is jóvá kell hagynia, de az előírásai addig is érvényben lesznek.

Mint ismert, az országos vészhelyzeti bizottság már csütörtök este kihirdette a vészhelyzetet, a határozat pénteken nulla órától hatályba is lépett. Ennek a jogalapja az akkor még hatályban lévő 21/2004-es sürgősségi rendelet volt. Ez utóbbi jogszabály azonban nem hatalmazta fel a kormányt szabadságjogokat korlátozó intézkedések bevezetésére, és az előírások megszegőinek bírságolására.

Hétfőtől azonban hatályba lépett a vészhelyzetet szabályozó törvény. Ennek alapján fogadta el reggel a kormány a határozatot, amely szerint május 18-ától életbe lép a 30 napig tartó veszélyhelyzet Románia területén. Ludovic Orban kormányfő közlése szerint a határozatnak három függeléke van:

1. A reakcióképesség növelésére hozott intézkedések;

2. A közösségek ellenálló képességének biztosítására hozott intézkedések

3. A kockázati hatás csökkentésére hozott intézkedések.

A miniszterelnök közölte: a kormányhatározatot elküldik a parlamentnek. Hangsúlyozta: elfogadásával a kormánynak minden törvényes eszköze meglesz a veszélyhelyzet kezelésére, beleértve a bírságok kirovását is. „Plasztikusan fogalmazva: a vészhelyzeti szintről a maximális vészhelyzeti szintre léptünk” – jelentette ki Ludovic Orban.

A hétfői kormányhatározatban 30 napra meghirdetett veszélyhelyzet idején 500-tól 2500 lejig terjedő bírságot kockáztat az, aki nem visel védőmaszkot nyilvános zárt térben, megszegi a kijárási korlátozásokat, vagy tiltott tömegrendezvényeken vesz részt. Kétszer ekkora bírság jár a karanténszabályok megsértéséért, míg a tiltott tömegrendezvények (tüntetések, koncertek, sportrendezvények) szervezéséért akár 15 ezer lejes  büntetést is kiszabhatnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?