FRISSÍTVE - A legjobb válasz Iohannis kijelentésére a nemzeti régiók védelmének támogatása

FRISSÍTVE - Hivatalosan május 7-én jár le a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést támogató aláírások összegyűjtésének a határideje. Eddig a szükséges egymillió aláírásnak a fele gyűlt össze, de Izsák Balázs SZNT-elnök bízik bene, hogy az Európai Bizottság jóváhagyja a szervezők hosszabbítási kérelmét, és azt is, hogy a magyarság „nem hagyja válasz nélkül” Klaus Iohannis államfő szerdai magyarellenes megnyilvánulását, és új lendületet kap az aláírásgyűjtés.

Az SZNT tavaly májusban indította el aláírásgyűjtését, és idén május 7-ig egymillió szignó szükséges legalább hét európai uniós tagállamból azért, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. A szervezet célja, hogy az unió jogalkotó fórumai olyan jogszabályt dolgozzanak ki, amelyik gazdasági többletforrásokat és az identitás megőrzéséhez szükséges jogokat garantálna az őshonos nemzeti kisebbségek által lakott térségeknek.

„Ha egy ilyen jogszabály megszületik, akkor attól kezdve Európa nemzeti régiói mint az uniós jog alanyai jelennek meg. Eddig is létezik a régiós szint a közösségi jogban, de minden régió egyforma az Európai Bizottságnak. Tehát az Európai Unió számára úgymond láthatatlanok Európa nyelvi, kulturális szigetei, a nemzeti régiók” – hangsúlyozta a Maszolnak Izsák Balázs.

 

Az aláírásgyűjtésről elmondta: csütörtökig online 360 ezer aláírást kapott a kezdeményezés. „Pontosan tudjuk, hogy papíron 210 ezer van, illetve több is van, de azokról nem készült összesítés. Ez a 210 ezer, amelyet átadott az RMDSZ, illetve az a 60 ezer, amelyről beszámolt a magyar agárkamara” – sorolta, elmagyarázva azt is, hogy a határidő lejárta után három hónap áll a szervezők rendelkezésére, hogy az aláírásokat összesítsék és átadják az ellenőrző hatóságnak, tehát akkor tudnak pontos számot mondani „Nyilván, akkor érdemes ezt az erőfeszítést megtenni, hogy ha sejthető, hogy megvan az egymillió aláírás hét államból” – tette hozzá.

A SZNT korábban azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy hat hónappal hosszabbítsák meg az aláírásgyűjtés határidejét, tekintettel a koronavírus-járvány miatt országonként elrendelt korlátozások miatt. „Bízom benne, hogy erre pozitív választ kapunk, hiszen az Európai Unió egyik intézményét, a polgári kezdeményezés intézményét érinti ez a válságos helyzet, tehát nekik ezt a kérdést meg kell oldaniuk” – mondta Izsák Balázs.

Az SZNT elnökének tudomása szerint összesen kilenc kezdeményezés van folyamatban Európa-szerte, és a többi szervező is jelezte, hogy nem várt akadályba ütköztek a koronavírus-járvány miatt, és ők is halasztást kérnek. „Bízunk benne, hogy május 7. után tudjuk folytatni, és változatlanul bízunk abban, hogy meglesz az egymillió aláírás" – tette hozzá.

Ha sikeres egy aláírásgyűjtés, akkor az EB-nek meg kell hallgatnia a polgári kezdeményezés szervezőit, és dönthet arról, hogy belekezd-e a jogszabály-alkotásba vagy sem, de elutasítás esetén is meg kell indokolnia a döntést. „Tény, hogy 72 polgári kezdeményezést jegyeztek be 2012 óta, és az elmúlt nyolc év alatt talán négynek sikerült a szükséges aláírásokat összegyűjteni, de egyik esetében sem alkotott az Európai Bizottság jogszabályt” – jegyzete meg az SZNT elnöke.

Új lendületet kaphat az aláírásgyűjtés

A nemzeti régiók védelmének kérdése elválaszthatatlan a székelyföldi autonómia-törekvésektől, és Izsák Balázs szerint elképzelhető, hogy Klaus Iohannis szerdai nyilatkozata, amellyel mind a romániai magyarságot, mind a magyar miniszterelnököt és kormányát megsértette az autonómia törvénytervezetével kapcsolatban, új lendületet fog adni az aláírásgyűjtésnek. „Bízom abban, hogy nem fogja a magyarság válasz nélkül hagyni Klaus Iohannisnak ezt a kirohanását, és ebben a pillanatban az egyik legjobb válasz éppen a polgári kezdeményezés támogatása lehet” – jelentette ki Izsák Balázs.​Az SZNT elnöke szerint nem új a román állam- és kormányfők autonómia-, magyar- vagy Magyarország-ellenes megnyilvánulása, de meglepődött azon, hogy az autonómiastatútum képviselőházi hallgatólagos elfogadása láttán Iohannis is beállt ebbe a sorba, mert szerinte eddig „a román közéletben nem arról volt nevezetes, hogy szélsőségesen nacionalista kirohanásokat tesz”.

Izsák úgy vélte: amikor Iohannis azt mondta, hogy a a Szociáldemokrata Párt (PSD) azon dolgozik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök „ígéreteiért” cserébe „odaadja a magyaroknak Erdélyt”,  megsértette a két ország közti államközi egyezményt.

„Alaptalan volt minden rágalmazás, amelyet Magyarország és a magyar kormány ellen a Cotroceni-palota üzenete tartalmazott, és nagyfokú tudatlanságról, analfabetizmusról tett tanúbizonyságot, hiszen az autonómia sehol a világon nem jelenti a területi elszakadást. Székelyföld autonómiája nem azt jelentené, hogy Székelyföldet vagy Erdélyt onnan kezdve Budapestről irányítanák” – fogalmazott.

Izsák szerint nehéz elképzelni, hogy az államfő tájékozatlan lenne az európai autonómiák működésének terén, sokkal inkább „egy rosszindulatú csúsztatás áll mögötte, amit egy államfő nem engedhet meg magának”.

FRISSÍTÉS: Az SZNT csütörtökön ismételten kérte az Európai Bizottságtól, hogy hosszabbítsák meg az aláírásgyűjtés határidejét, miután szerdán a brüsszeli intézmény reagált az április 7-én elküldött levelükre. Az EB nem adott érdemi választ az SZNT kérésére, a brüsszeli intézmény főtitkárságának levele viszont elismeri, hogy az Európai Bizottságnak felelőssége van a kérdés kezelésében, és hogy jelenleg is zajlik az arra adandó válaszlehetőségek felmérése – közölte a Székely Nemzeti Tanács sajtóosztálya.

Viszontválaszukban Izsák Balázs és Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, a kezdeményező bizottság vezetői két szempontot hangsúlyoztak. Egyrészt emlékeztettek, hogy esetükben hat évnyi pereskedés előzte meg a kezdeményezés bejegyzését, másrészt rámutattak, hogy a jelenleg nyitva álló kezdeményezések közül, a nemzeti régiókért indított aláírásgyűjtés a legsikeresebb. "Ezen szempontok pedig mind növelik annak fontosságát, hogy érdemi tájékoztatást nyújtsanak a kezdeményezés sorsát illetően annak a több százezer uniós polgárnak, aki aláírásával támogatta azt" – tájékoztat az SZNT.

Kapcsolódók

Kimaradt?