„Az emberek bíznak bennünk, mert valóban mellettük vagyunk” – hétköznapi hősök: a helyi rendőrök

Felesküdtek, hogy az életük árán is közösségüket védelmezik, ezért legyen fagy, eső vagy kánikula, kivonulnak az utcára, és ügyelnek a rendfenntartásra. A koronavírus-járvány idején sem húzódnak vissza: az élvonalban harcolnak a vírus ellen, méghozzá úgy, hogy a lakosságot óva intik, a jó szándékúakat felvilágosítják, a kihágásokat regulázzák – tudtuk meg László Szabolcstól, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatójától. Elmondta, az emberek többsége igyekszik megfelelni az előírtaknak, és az is érezhető, hogy a járványhelyzetben szükségét érzik a rendőri jelenlétnek, ezért jobban figyelnek, és bizalommal hagyatkoznak rájuk.

A polgármesteri hivatal felügyelete alá tartozó Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója úgy véli, a szükségállapot egyaránt megviselte a közösséget és a rendfenntartó szerveket, hiszen ilyen mértékű krízisnek csak a háború idején lehettek tanúi az idősebbek: mindenki megingott, ez alól a rendőrök sem voltak kivételek, viszont ezzel egy időben a közösségük mellé álltak, és nemcsak lelkiekben támogatják őket, hanem a tényleges jelenlétükkel. Ez pedig sokat számít az embereknek: míg eddig csak azok szólaltak fel, akiknek kihágásaik miatt különböző konfliktusaik voltak a rendőrséggel, most már a felelős állampolgárok is megszólalnak, s mi több, kiállnak a rendőrök mellett.

Hétköznapi hősök című sorozatunkban olyan személyeket mutatunk be, akik hivatásuk, szakmájuk miatt nem élhetnek a #maradjotthon lehetőségével, és a koronavírus-járvány idején is az emberek szolgálatában állnak. Taxisofőrök, elárusítók, mentősök, tűzoltók, hulladékszállítók, idősgondozók munkáját és munkakörülményeit tárjuk olvasóink elé.

László Szabolcs szerint minden kisfiú és sok kislány véli úgy gyermekkorában, hogy a rendőrök jók, hősiesek, éppen ezért követendő példaként tekintenek rájuk. Sokak később tényleg rendőrré válnak, mert tisztességes munkát akarnak végezni, az emberek szolgálatában. „Normális országokban ezt a munkát a közösség tiszteletben tartja”, mert a rendfenntartó hatóságok felesküdtek arra, hogy az életük árán is megvédik a közösségüket – magyarázta.

Székelyudvarhely civilizált város – hangsúlyozta az igazgató, hozzáfűzve, hogy éppen ezért nem találkoztak még olyan helyzettel, hogy az emberek elbagatellizálják az intézkedéseket, "halat vigyenek sétálni", vagy gúnyt űzzenek a rendőrökből. Ellenkezőleg, azt tapasztalták, hogy mindenki igyekszik alkalmazkodni az előírtakhoz.

Előfordult, hogy valaki nem értette meg, mit kell írnia a kijárási nyilatkozatban, vagy éppen félreértette, és a maga egyszerű módján töltötte ki az űrlapot, de ezeket a helyzeteket a rendőrség jóhiszeműen kezelte. Mivel nem a bírságolás a fontos számukra, hanem az, hogy az embereket szolgálják, leültek azokkal, akikben megvolt a szándék, de ismeret hiányában nem sikerült megfelelően eljárniuk, és segítettek nekik nyilatkozatokat írni. Az emberek rendőrökhöz való viszonyulása pedig pozitívvá vált – hangsúlyozta a helyi rendőrség igazgatója.

„Mi is emberek vagyunk”

Az igazgató arról is beszámolt, hogy a munkaközösségben is érzékelhető a koronavírus keltette bizonytalanság, hiszen a kollégák már nem fognak egymással kezet, még az irodában sem, és odabent is maszkot viselnek, mert tudják, hogy tünetmentesen is lehetnek vírushordozók. Távolságtartóbbak, és mivel „ők is emberek”, az ő köreikben is megjelenhet a bizonytalanság, a bizalmatlanság. Azonban megvan a kellő lélekjelenlétük, ami a rendőri hivatás legfőbb velejárója, és ennek köszönhetően nincs bennük félelem.

„A félsz mindenkiben meglapul” – magyarázta László Szabolcs, majd elmondta, hogy a rendőrség azért nem engedi, hogy a félsz félelemmé hatalmasodjon, mert megfelelő ésszerűséggel, következetességgel viszonyulnak a járványhelyzethez, és ez a hozzáállás segíti őket munkavégzésükben. Bár nem félnek a vírustól, mind tudják, hogy kockázatos helyzetben vannak, hiszen az utcán, az emberekkel való kapcsolattartás során bármikor megfertőződhetnek, nem beszélve arról, hogy munkavégzésüknek egyéb veszélyes tényezői is vannak, hiszen nincs megfelelő közbiztonság a terepen. A bűnözésre hajlamos személyek egy óvatlan pillanatban fizikailag bántalmazhatják őket, a bevetések során támadások érhetik őket, és az is megtörténhet, hogy csupán véletlenségből gázolják el a rendőröket az utcán.

Most érzékelik, hogy a rájuk leselkedő veszélyt – ami a járvány hatására megsokszorozódott – az emberek a szabályokhoz való viszonyulásukkal próbálják enyhíteni. Ugyan a jegyzőkönyvek száma szerint megsokszorozódtak a kihágások, azok a katonai rendeletek be nem tartására vonatkozna, és nem azt mutatják, hogy megnövekedett volna a bűnözési hajlam – magyarázta László Szabolcs.

Kiemelte, a motivációjuk egyre növekszik, hiszen a székelyudvarhelyiek kimutatják hálájukat, és köszönetet mondanak, amivel csak tudnak: levelek érkeznek a rendőrséghez, amelyben hálálkodnak a megoldott helyzetekért, és már az is előfordult, hogy egy virágüzlet rengeteg virágot ajánlott fel a rend fenntartóinak, hogy vigyék haza családtagjaiknak, mert megérdemlik. A cukrászok és élelmiszereket gyártó cégek is felajánlanak finomságokat, az emberek kedvessége pedig azt mutatja, hogy szükség van a rendőrségre, és amit tesznek, az jó.

Kapcsolódók

Kimaradt?