FRISSÍTVE – Koronavírus Romániában: 140-re módosították a halottak számát

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 430 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, ezzel 3613-ra nőtt a fertőzések száma. Szombat kora délután nyolc újabb halálesetet jelentettek be, de ezt utólag módosították, így 140 az elhunytak száma – közölte a kormányzati Stratégiai Kommunikációs Csoport.

FRISSÍTÉS: „Csak” 140 halálos áldozata van ez idáig a koronavírusnak Romániában, nem pedig 141, ahogyan korábban közölték – pontosított a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). A tájékoztatás szerint a 82 éves, Galac megyei nő, akit a korábbi jelentésben az elhunytak közé soroltak, nem halt meg, csak pozitív lett a koronavírustesztje. A nő egy idősotthonban él, és egy koronavírus-fertőzésben elhunyt személy kontaktja – jegyezték meg.

Az új áldozatok 34 és 84 év közöttiek, és a koronavírus okozta szövődményekben hunytak el, valamennyien más betegségben is szenvedtek. Négy férfi és három nő van az áldozatok között, ketten bukarestiek, továbbá Arad, Maros, Kolozs, Mehedinți és Temes megyei illetőségűek.

A legutóbbi jelentés óta 430 új fertőzéses esetet jegyeztek, így már 3613 igazolt megbetegedést tartanak nyilván, de 329 személyt ugyanakkor gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból. Jelenleg 119 beteget ápolnak az intenzív osztályon. Ez idáig 36 092 koronavírustesztet végeztek el az országban.

A 2. számú katonai rendelet hatályba lépése óta 1479 személyt helyeztek hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a házi elkülönítésre vonatkozó előírásokat. Továbbá 53, hatósági karanténban lévő személy elhagyta a karanténközpontot, ezért újabb 14 napra vesztegzár alá vonták őket. A kommunikációs csoport szerint jelen pillanatban 15 252 személy van intézményesített karanténban országszerte, 113 449-en pedig otthoni elkülönítésben, orvosi megfigyelés alatt.

Azt is közölték, hogy 300 ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt. Az elmúlt 24 órában országszerte 7824 olyan személyt tartóztattak fel a csendőrök és rendőrök, akik nem tartották be a kijárási korlátozásokról szóló katonai rendelet előírásait. A rendőrség tájékoztatása értelmében összesen 15 917 600 lej értékben róttak ki pénzbírságot emiatt.

Az elmúlt 24 órában 893 hívás futott be a 112-es egységes segélyhívószámra és 4164 a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.

Az igazolt esetek száma megyék szerinti elosztásban az Országos Közegészségügyi Intézet adatai szerint:

  • Fehér megye: 15
  • Arad: 128
  • Argeş: 14
  • Bákó: 27
  • Bihar: 46
  • Beszterce-Naszód: 28
  • Botoşani: 48
  • Brassó: 127
  • Brăila: 11
  • Buzău: 12
  • Krassó-Szörény: 17
  • Călăraşi: 29
  • Kolozs: 121
  • Konstanca: 110
  • Kovászna: 37
  • Dâmboviţa: 27
  • Dolj: 27
  • Galac: 101
  • Giurgiu: 23
  • Gorj: 8
  • Hargita: 1
  • Hunyad: 123
  • Ialomiţa: 50
  • Iaşi: 81
  • Ilfov: 64
  • Máramaros: 42
  • Mehedinţi: 13
  • Maros: 57
  • Neamţ: 148
  • Olt: 11
  • Prahova: 25
  • Szatmár: 15
  • Szilágy: 5
  • Szeben: 27
  • Suceava: 967
  • Teleorman: 21
  • Temes: 136
  • Tulcea: 6
  • Vaslui: 11
  • Vâlcea: 9
  • Vrancea: 70
  • Bukarest: 550
A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?