banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

BRÉKING - Hétfőn szükségállapotot hirdet Romániában Klaus Johannis államfő

Hétfőtől szükségállapotot hirdet Klaus Johannis. Az államfő ezt a szándékát a második Orban-kabinet eskütétele utáni sajtótájékoztatóján jelentette be. A szükségállapot az állampolgárok bizonyos jogainak átmeneti korlátozását jelenti, és eddig többek között az Egyesült Államokban, Olaszországban, Spanyolországban és Bulgáriában hirdették ki.

"Nagyon fontos időben meghozni az intézkedéseket, hogy legyen hatásuk, és hogy lehetővé tegyem ezt a harcot (...), úgy döntöttem, szükségállapotot hirdetek jövő hét elejétől" - fogalmazott az elnök. Johannis gratulált a kormánynak, amelynek tagjai korábban letették a hivatali esküt, ugyanakkor hangsúlyozta, rendkívüli módon értékeli a parlament által leadott szavazatot. "Ma az egység üzenetét továbbították a román parlamentből" – hangoztatta az államfő.

Az elnök közölte: a szükségállapot kihirdetése jogalapot teremt arra, hogy a hatóságok egyszerűsített eljárással az addiginél nagyobb összegeket fordíthassanak orvosi eszközök és gyógyszerek beszerzésére.

Johannis felszólította az ország lakóit, hogy tartsák be a higiéniai szabályokat, a hatóságok utasításait, kerüljék a fölösleges érintkezést más személyekkel, és tájékozódjanak hiteles forrásokból a koronavírussal kapcsolatban. "A hatóságok és a kormány teszi a dolgát, de szükségünk van önökre is" – fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában.

Mit jelent a szükségállapot?

A szükségállapot kihirdetését az alkotmány 93. cikkelye teszi lehetővé, és az 1991/1-es kormányrendelet szabályozza. E szerint a szükségállapot az ország védelmének, a nemzetbiztonságnak, az alkotmányos demokráciának a fenyegetettsége esetén államfő hirdeti ki, legtöbb 30 napra, a parlament utólagos (legtöbb öt napon belüli) jóváhagyásával. A hatóságokat többek között a következő átmeneti intézkedések meghozatalára jogosítja fel:

  • a lakosság és a járművek közlekedésének korlátozása vagy betiltása bizonyos régiókban
  • egyes benzinkutak, vendéglők, kávézók és más szórakozóhelyek bezárása
  • az élelmiszerek és létfontosságú árucikkek racionalizálása
  • a határátkelők lezárása, illetve a határátlépések ellenőrzésének szigorítása
  • bizonyos sajtótermékek, rádió- és tévécsatornák átmeneti betiltása
  • razziák, házkutatások végrehajtása
  • bizonyos javak, eszközök lefoglalása

A törvény szerint a szükségállapotot az államfő a környezeti katasztrófák vagy egy járvány terjedésének megelőzése érdekében is kihirdetheti. Az csak a későbbiekben derül ki, hogy ez milyen konkrét intézkedésekkel jár majd együtt Romániában.

A koronavírus romániai terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja

Kapcsolódók

Kimaradt?