Nagyszülői gyes, autóvásárlási támogatás – családtámogató törvénytervezet-csomagot iktatott az RMDSZ

A „gyermekpénz” megduplázásáról szóló törvénytervezet sorsa már az államfőn múlik – vélekedett a Maszolnak Csép Andrea képviselő, aki az RMDSZ által csütörtökön iktatott családtámogató törvénycsomag részleteiről is beszámolt.

A gyermeknevelési pótlék megkétszerezését szerdán szavazta meg a parlament, a hatályba lépéshez a Klaus Johannis államelnök általi kihirdetésére lesz szükség. Mint arról írtunk, a szociáldemokrata (PSD) tervezetet egyetlen ellenszavazat nélkül, 179 igen szavazattal és 29 tartózkodással fogadta el döntő házként a képviselőház.

Ha az államfő kihirdeti a jogszabályt, 300 lejre nő a 2 és 18 év közötti gyerekeknek járó gyermeknevelési pótlék összege, a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekek pedig 600 lejt kapnak. A javaslat azt is előírja, hogy a gyermekpénz összegét kormányhatározattal évente emelik. A kormány becslései szerint a törvénymódosítás mintegy 6 milliárd lejjel terheli meg a jövő évi költségvetést.

A költségvetés tervezetében – amit hétfőn felelősségvállalással készül elfogadtatni a kormány – nem szerepel még a gyermekpénz megduplázott összege – szögezte le kérdésünkre Csép Andrea, a képviselőház munka- és szociális ügyekért felelős szakbizottságának titkára. Az elfogadott tervezet szövege szerint a Hivatalos Közlönyben való megjelenéstől számított hónaptól utalják a családoknak a már megnövelt összeget: például ha januárban jelenik meg a törvény, februártól számíthatnak a pénzre, tájékoztatott a képviselő.

Az alkotmány szerint az államfőnek 20 napja van kihirdetni a törvényt, de vissza is küldheti a parlamentnek újratárgyalásra. „Azt gondolom, hogy ha felelősségteljes államelnökünk lenne, akkor mielőbb kihirdetné” – fogalmazott Csép Andrea, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a PNL színeiben megválasztott államelnök a kormánnyal együtt tolni fogja a gyerekpénz megemelésének időpontját azért, hogy az intézkedés minél kevésbé terhelje az államkasszát. 

Az RMDSZ poliitkusa játszmaként értékelte a gyermeknevelési pótlék megduplázásáról szóló szavazást, emlékeztetve arra, hogy ugyanez történt idén februárban is a szociáldemokraták kormányzásának idején, csak felcserélődtek a szerepkörök: akkor a PNL nyújtott be a pótlék emelésére vonatkozó módosító javaslatot a költségvetés-tervezethez.

Az RMDSZ szerdán megszavazta a gyermekpénz növelését, de előtte támogatta azt is, hogy a tervezet kerüljön vissza a szakbizottságokba, ám mivel a visszaküldésre tett javaslatot a képviselők elutasították, végső szavazásra bocsátották a tervezetet. "Nem elég azonban a jutattásokat emelni, ha nem biztosítanak szolgáltatásokat is a gyermekeknek"  – hívta fel a figyelmet Csép Andrea az ingyenes bölcsődei, óvodai és délutáni oktatást említve példaként.

Nagycsaládosoknak kedvez az RMDSZ új tervezetcsomagja

Négy területen hivatott a szülőket és gyermekeket támogatni a csütörtökön iktatott, RMDSZ-es politikusok által kidolgozott családtámogatási törvénytervezet-csomag – tudtuk meg Csép Andrea képviselőtől.

A már ismert étkezési, kulturális, ajándék és vakációs utalványok mellé bevezetnék az újszülött kelengyét és a junior értékjegyet. Előbbi egyszeri alkalommal, 1 500 lejes értékben adott segítséget jelent, amit a család kizárólag babaápolási és ruházati cikkek megvásárlására fordíthat. A junior utalvány nem haladhatja meg a havi 250, illetve alkalmanként a 700 lejt, ezt iskolai táborokra, tankönyvek megvásárlására és a gyermekek oktatására fordíthatják a szülők.

2020 júliusától hétszemélyes autó vásárlása esetén legtöbb 35 ezer lejes állami támogatást kapnak a nagycsaládosok az RMDSZ törvénytervezete szerint, ez az összeg átlagban a piacon levő hétszemélyes autók árának az egyharmada, tette hozzá Csép Andrea. Egy másik indítvány szerint a szülő egy év leforgása alatt maximum 5 szabadnapot igényelhet a munkaadójától, amennyiben a gyermekét orvoshoz kell vinnie. Jelenleg a törvény egy szabadnapot ír elő.

Az RMDSZ szorgalmazza a nagyszülői gyes bevezetését is, amelynek első feltétele, hogy a nagyszülő foglalkoztatott legyen, ne nyugdíjas. A törvénymódosítás megadná a lehetőséget arra, hogy ha a szülő két évnél korábban menne vissza dolgozni, akkor a nagyszülő élhessen a gyermeknevelési szabadság lehetőségével, amennyiben nem részesül nyugdíjban. Ebben az esetben a szülő elesne attól a havi 650 lejes fizetéstől, ami akkor jár, ha a gyermek 2 éves születésnapja előtt 2-3 hónappal munkába áll, viszont a nagyszülő ugyanúgy jogosult lesz fizetésének a 85 százalékára a gyes ideje alatt. Amennyiben ez kevesebb, mint a minimálbér 85 százaléka, akkor legalább ezt az összeget biztosítja az állam, ismertette a képviselő.

Megnézték a magyarországi példát

Csép Andrea hozzátette: a jövő év elején újabb családtámogató törvénymódosító intézkedéseket tervez kidolgozni az RMDSZ Nőszervezete. Arra a kérdésünkre, hogy a törvénytervezet a magyarországi családtámogatási modell mintájára készült-e, a politikus elmondta: az anyaországban működő családtámogatási intézkedéseket is figyelembe vették a kidolgozásakor. Hozzátette: „Természetesen a helyi adottságokat és a környezetet is figyelembe kell venni, amikor egy törvényt megírsz. (...) Nem kell feltaláljuk a spanyol viaszt, meg kell nézzük a jól működő példákat más országokban, és azokat kell alkalmazni.”

A képviselő bizakodóan nyilatkozott arról, hogy a törvénytervezet-csomag támogatásához sikerül partnereket találni a parlamentben, szerinte van erre hajlandóság, és egyre többet beszélnek a családpolitikáról. „A családtámogatás nagyon fontos lenne azért, hogy biztonságot tudjunk teremteni azoknak, akik itthon szeretnének gyereket vállalni, és itthon akarnak maradni” – összegzett.

Kapcsolódók

Kimaradt?