Fontos beruházások valósultak meg idén a Maros Megyei Klinikai Kórháznál

A megyei kórház klinikáit érintő 2019-es beruházásokról számolt be ma sajtótájékoztató keretében Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és dr. Ovidiu Gîrbovan, a Maros Megyei Klinikai Kórház menedzsere.

A Maros Megyei Klinikai Kórház a megye legnagyobb egészségügyi intézménye, amely 19 épületben 24 klinikai osztállyal működik, 1180 ággyal rendelkezik, és amelynek 1793 alkalmazottja van jelenleg. A kórház osztályain évente 35-40.000 közötti beutalt beteget kezelnek, és 28-30.000 laboratóriumi vizsgálatot végeznek.

A 2019-es évben a megyei kórház 26,6 millió lejt fordított beruházásokra, az összeg kormánytámogatásból, a megye költségvetéséből és a kórház saját bevételeiből származik. A Maros Megyei Tanács 10,6 millió lejt utalt idén a megyei kórháznak beruházásokra és további 2,6 millió lejt javítási munkálatokra.

„Már az év elején bejelentettük, hogy 2019-ben prioritásként kezeljük a kórházi beruházásokat, és hogy ez valóban meg is történt, ezt bizonyítja a fejlesztésekre és javításokra szánt költségvetés. Minden évben az az elsődleges dolgunk, hogy biztosítsuk a kórház működéséhez szükséges költségeket, majd miután ezt biztosítottuk, megpróbálunk minél nagyobb összeget szánni beruházásokra. Idén az eddigi éveknél jóval nagyobb keretet különítettünk el fejlesztésekre. A két legfontosabb beruházás, amelyet elindítottunk, a sugárterápiás bunker építése, ezt be is fejeztük, és jövőre érkezik az új sugárterápiás készülék is, illetve az onkológiai klinika korszerűsítése, amelyre megkötöttük a szerződést a kivitelezővel, és jövőre kezdődnek a munkálatok. Arra törekszünk, hogy 2020-ban is hasonló keretet fordítsunk majd egészségügyi fejlesztésekre” – emelte ki Péter Ferenc tanácselnök.

A nagyobb méretű beruházások mellett a kórház idén nagy értékben vásárolt korszerű orvosi eszközöket és berendezéseket is a különböző klinikák számára.

„Eredményes évünk volt, amelyben sok fejlesztést sikerült végrehajtanunk. Az idén vásárolt korszerű orvosi eszközöknek és készülékeknek köszönhetően hatékonyabb és biztonságosabb kezeléseket tudunk biztosítani a betegeinknek. Csak egy pár eszközt említenénk meg, többféle sterilizáló berendezést vásároltunk, 4K laparoszkopos tornyot a nőgyógyászati osztály számára, műtőasztalokat, videogasztroszkópot és elektrosebészeti berendezéseket. Megjegyezném, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült megvalósatíni, hiszen csak áprilisban volt elfogadva az idei költségvetés” – hangsúlyozta Ovidiu Gîrbovan, a megyei kórház menedzsere.

Az év folyamán nagyobb méretű javítási munkálatokat is sikerült elvégezni a Mentálhigiénés Központnál, a Tüdőgyógyászati Klinikán, a Koraszülöttek Osztályán, a TBC preventóriumnál, az Ortopédiai Klinikán, valamint a Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikán.

A legfontosabb beruházások:

  1. Sugárterápiás bunker és laboratórium építése
  • a beruházás értéke 6 millió lej
  • a projekt a megyei tanács költségvetéséből és az Egészésgügyi Minisztériumtól kapott forrásokból valósul meg
  • az épület elkészült, az egészségügyi minisztérium 2020-ban egy új sugárterápiás készülékkel fogja felszerelni a központot
  1. Onkológiai Klinika felújítása
  • a beruházás összköltsége 11,9 millió lej áfával
  • a munkálatokat januárban fogják elkezdeni, a kivitelezés határideje 9 hónap
  • a projekt keretében a klinika külső és belső korszerűsítésére is sor kerül
  1. 2-es Poliklinika Parkolójának felújítása
  • beruházás értéke 1,7 millió lej
  • 79 parkolóhely lesz kialakítva, illetve 5 parkolóhely mozgáskorlátozottak számára
  • elkészült a műszaki terv, a munkálatokat jövőre kezdik el
  1. Szennyvíztisztító állomás építése az Urológiai Klinika számára
  • beruházás értéke 2 millió lej
  • elkészült a műszaki terv, a munkálatokat jövőre kezdik el
  1. Lift építése az 1-es számú Fertőző Klinika számára
  • Beruházás értéke 562.000 lej
  • Elkészült a műszaki terv, a munkálatokat 2020-ban kezdik el

Kapcsolódók

Kimaradt?