Több mint 120 km megyei utat korszerűsítettek idén Maros megyében

A Maros Megyei Tanács idén 140.893.000 lejt fordított a költségvetéséből a megyei utak karbantartására, javítására és korszerűsítésére – közölte hétfőn az intézmény sajtóirodájába.

Ebből az összegből 66,8 millió lej a karbantartási és javítási munkálatok kerete, 74 millió lej pedig a beruházások kerete. A megyei utak korszerűsítésének és karbantartásának éves programja keretében összesen mintegy 120 km útszakaszra került új aszfalt szőnyeg.

„Az előző évekhez képest sikerült megnövelnünk azoknak az útszakaszoknak a hosszát,amelyre új aszfaltszőnyeget öntöttünk. Míg 2016-ban 31 km megyei utat sikerült újraaszfaltozni, 2017-ben 45,5 km-t, tavaly 61,8 km-re került új aszfaltszőnyeg, idén pedig ennek majdnem a duplájára. Örülök, hogy sikerült elérnünk ezt a célt, és hogy minden évben tudtuk növelni a korszerűsített útszakaszok hosszát. Az említett 120 kilométer aszfaltozása megyei útkarbantartási program keretében valósult meg, de ehhez még hozzáadódnak azok a komplexebb munkálatok, amelyek beruházásnak minősülnek, és amelyeket saját forrásokból, vagy állami és európai alapokból nyert támogatásokból valósítunk meg. Ezeket a beruházásokat sok esetben megnehezíti a közbeszerezések nehézkessége, de van egy jó csapatunk, aki idén nagyon eredményes volt. A kollégáim keményen dolgoztak annak érdekében, hogy a megye lakosai jó utakon közlekedhessenek”- nyilatkozta Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A megyei utak karbantartásának részeként a Maros Megyei Tanács 2,2 millió lejt fordított kátyúzásra, és több mint 2 millió lejt útjelzések festésére, útjelző táblákra, az utak menti növényzet kaszálására.

  • Saját forrásból végzett beruházások:
  • Erdőszentgyörgy-Bözöd-Hargita megye határa közötti 36-os megyei út egy szakaszának aszfaltozása – szerződés értéke 7,1 millió lej, amelyből 2019-re 5,1 millió lej volt beütemezve
  • Gyulakuta-Székelyvécke-13C országút találkozása közötti 134-es megyei út egy szakaszának aszfaltozása – szerződés értéke 7,6 millió lej amelyből a 2019óes évre 3,78 millió lej van beütemezve, a munkálatok folyamatban vannak
  • Mezőszengyel-Mezőbodon-Kisikland közötti megyei út egy szakaszának aszfaltozása – szerződés értéke 12,3 millió lej, amelyből  2019-re 4,76 millió lej volt beütemezve, a munkálatok folyamatban vannak
  • Mezőszengyel-Mezőbodon-Kisikland közötti megyei út egy szakaszának aszfaltozása 9+800-12+400, jud. Mureș– szerződés értéke 6,7 millió lej, amelyből 2019-re 2,93 millió lej van beütemezve, munkálatok folyamatban
  • tervezés és kivitelezés a Mezőzáh-Mezőceked-Kolozs megyei határ közötti 151C megyei út egy szakaszának kiszélesítésére – szerződés értéke 2,4 millió lej – munkálatok be vannak fejezve
  • Parkoló kialakítása Mezőbándon a helyi önkormányzattal közösen – munkálatok be vannak fejezve
  • Útpadka és sáncok rendezése a Marosvásárhely-Nyárádszereda-Sóvárad-Hargita megye határa közötti 135-ös megyei út  egy szakaszán, szerződés értéke 12,5 millió lej, amelyből 2019-re 3,7 millió lej van beütemezve

A kormányprogramból és az európai uniós alapokból finanszírozott beruházások:

  • Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében végzett munkálatok:
    • a Bonyha-Kund-Szeben megyei megyehatárt összekötő 151B megyei út felújításának értéke 5,5 millió lej, 1,85 km útszakasz aszfaltoztunk. Júliusban vettük át.
    • a Szederjes-Erked és Hargita megyei megyehatárt összekötő 133-as megyei út aszfaltozásának értéke 23,8 millió lej, 9,7 km-es útszakasz lesz aszfaltozva. Munkálatok szeptemberben kezdődtek.
    • a Beresztelkét-Vajdaszentiványt-Sárpatakot összekötő 154J megyei út kiszélesítésének értéke 25,5 millió lej, 8,8 km útszakaszon szélesítik az utat. Folyamatban vannak a munkálatok
    • a Ludas-Nagysármás-Beszterce-Naszód megyei megyehatáron haladó 151-es út helyreállítása, értéke 2 millió lej, 1 km útszakasz lesz aszfaltozva. Munkálatok folyamatban.
  • EU-s projektek
  • 1. Szentágota és Segesvár közötti 106-os megyei út korszerűsítése
  • Szeben megyével közösen valósítjuk meg
  • beruházás összértéke  118.625.483,97 lej, amelyből vissza nem térítendő támogatás  115.612.067,94 lej, önrész 3.013.416,03 lej, Maros megye önrésze 1.322.286,96 lej
  • 36,8 km megyei út korszerűsítését teszi lehetővé, amelyből 15,7 km van Maros megye területé
  • műszaki terv elkészült 2019 júliusában, kivitelezési munkálatokra folyamatban van a közbeszerzési eljárás
  • 2. Nyárádtő és Dicsőszentmárton közötti megyei utak korszerűsítése
  • beruházás összértéke 140.794.801,06 lej, amelyből  vissza nem térítendő támogatás 135.470.899,57 lej, önrész 5.323.901 lej
  • 24 km megyei út korszerűsítését teszi lehetővé (+hidak, bekötőutak, járda, kerékpárút, buszmegállók)
  • 2019. augusztus 13-án írtuk alá a tervezésre és kivitelezésre vonatkozó szerződést a SC DIMEX 2000 COMPANY SRL, SC OPR ASFALT SRL, SC OBRAS PUBLICAS Y REGADIOS SRL és SC EXPLAN SRL. Cégek alkotta társulással
  • A munkálatok jövőre kezdődnek a műszaki terv elkészítése után
  • Tervek

A Maros Megyei Tanács több beruházás előkészítésén is dolgozik, amelyeket a költségvetési keret függvényében a következő évek folyamán szeretne megvalósítani a megyei önkormányzat. Ezek közül a két legnagyobb projekt megvalósítására a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban pályázatot készül benyújtani a megyei tanács:

  • Nagyernye-Nyárádremete-Szováta közötti 153A és 153-as megyei út korszerűsítése – elkészült a DALI szintű terv – ez 42 km-es szakasz felújítására vonatkozik, és az elkészült terv alapján a munkálatok 298 millió lejbe kerülnek
  • Marosvásárhely-Mezőbánd-Mezősályi-Nagysármás-Beszterce-Naszód megye határa közötti megyei út korszerűsítése, DALI szintű terve elkészítése – 51 km hosszú útszakaszra vonatkozik, a terv elkészítése folyamatban van

Kapcsolódók

Kimaradt?