FRISSÍTVE - Prima-díjat nyert a szamosújvári Téka Alapítvány és a Napsugár

FRISSÍTVE: Prima-díjjal tüntették ki pénteken este a budapesti Művészetek Palotájában megrendezett gálaesten magyar népművészet és közművelődés kategóriában a szamosújvári Téka Alapítványt és Napsugár gyermeklap kiadóját.

A Téka alapítványnak adományozott díjat a szervezet alapítója és elnöke, Balázs-Bécsi József vette át, aki az alábbi Facebook-bejegyzésben fejezte ki háláját mindazoknak, akik jelölték a Téka Alapítványt és szavaztak rá. „A Prima Díj a Téka munkájának eddigi legnagyobb társadalmi elismerése. Az, hogy kiérdemeltük nemcsak a mostani munkatársak, kollégák érdeme hanem minden volt és jelenlegi tékásé. Hiszen minden generáció a szervezetben végzett munkájával hozzátett valamilyen értéket , hozzájárult ahhoz, hogy megismerjenek és elismerjenek. Szép volt , jó volt ott lenni a díjátadáson , tényleg a magyar nemzet elitje vett körül, de a legjobb volt visszasietni a barátok, munkatársak közé és velük együtt ünnepelni ” - írja Balázs-Bécsi József.

A Maszol november közepén látogatott el Téka Alapítvány által működtetett szamosújvári szórványközpontba, ahonnan munkatársaink ezzel a riporttal tértek vissza.

 

A Napsugár Alapítványnak adományozott díjat a Napsugár gyermekfolyóirat főszerkesztője, Zsigmond Emese vett át. "Óriási megtiszteltetés ez, munkánk, eredményeink elismerése, mely megerősít céljainkban, és szárnyakat ad a folytatáshoz" – közölte szerkesztőségünkkel hétfőn a főszerkesztő.

 

Az idén 17 éves Prima Primissima gálaesten tíz katagóriában osztották ki a Prima Primissima, Prima és Junior Prima díjakat. Az idei díjazottakkal együtt immár 510-re nőtt az elismerésben részesülő kiválóságok száma, akiknek alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4,4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is harminc díjazottat választottak ki, kategóriánként hármat. A magas erkölcsi elismerés mellett összesen 250 millió forintos támogatásban is részesültek a díjazottak. A Primissimák 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A Közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb, a jelölt személye idén is SMS-szavazással dőlt el.

2019. évi Prima díjazottak
Magyar irodalom:

Alexa Károly, író, irodalomtörténész
Ferdinandy György, író, költő
Sárközi Mátyás, író
Magyar színház- és filmművészet:
Ascher Tamás, rendező
Szarvas József, színművész
Tóth Ildikó, színművész
Magyar képzőművészet
Bak Imre, festőművész
Lovas Ilona, képzőművész
Waliczky Tamás, animációs és újmédia művész
Magyar tudomány
Dr. Ádám Veronika, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Dr. Fülöp Ferenc, vegyész, egyetemi tanár
Dr. Szász Domokos, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Magyar oktatás és köznevelés
Napsugár Alapítvány, gyermekfolyóirat kiadó, gyermek- és pedagógusrendezvények szervezője
Neuwirth Anna Mária, néptáncpedagógus
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, ismeretterjesztő egyesülés
Magyar építészet és építőművészet
Bachman Gábor, építész, tervezőművész
Dr. Ferkai András, építészettörténész, egyetemi tanár
Zsuffa Zsolt, építész
Magyar sajtó
Dr. Exterde Tibor, szerkesztő, műsorvezető
Keresztes Ilona, Kossuth Rádió vezető szerkesztő
Millásreggeli, reggeli gazdasági rádióműsor
Magyar sport
Göröcs János, labdarúgó
Dr. Kamuthy Jenő, vívó, orvos, sportvezető
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella, ny. testnevelő tanár és ny. mester edző, ma aktív szaktanácsadó
Magyar népművészet és közművelődés
Balogh Kálmán, cimbalomművész
Fazekas Dinasztia, a nádudvari fekete kerámia mesterei
Téka Alapítvány, közművelődést és szórványoktatást szervező civil szervezet
Magyar zeneművészet
Dés László, előadóművész, zeneszerző
Dubrovay László, zeneszerző, ny. egyetemi tanár
Gulyás Dénes, operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója, rendező

Kapcsolódók

Kimaradt?