Johannis: soha nem arattak még ekkora győzelmet a PSD felett

Választási jelszavára utalva a „normális Románia győzelmének” nevezte az elnökválasztás vasárnapi második fordulójának eredményét Klaus Johannis.

Az exit poll-eredmények 65-67/33-35 arányú Johannis-győzelmet a hivatalban lévő államfő így értékelte: „A modern, európai, normális Románia nyert ma! A románok a mai nap hősei, akik nagy számban szavaztak – és ez a legfontosabb. A diaszpórában élő románok külön említést érdemelnek, akik óriási számban vettek részt a választáson. Fontos győzelem a mai, a legkategorikusabb győzelem, amit valaha a Szociáldemokrata Párt, a PSD felett arattak. Örömmel, köszönettel, szerénységgel és a Romániába vetett hittel fogadom ezt az eredményt. Megígérem, hogy valamennyi román elnöke leszek, azoké is, akik megszavaztak, és azoké is, akik nem szavaztak meg. Utóbbiaké azért is, mert remélem, hogy legközelebb mégis elmennek szavazni.”

A második elnöki mandátumát elnyerő Johannis szerint „sok a tennivaló, a javítani való”, és azon lesz, hogy egy új parlamenti többségek alakítson ki „a demokratikus pártokkal, hogy megteremtsünk az európai, a normális Romániát”.

„Csatát nyertünk, de háborút nem! – folytatta. – A jövő évi helyhatósági és a parlamenti választásokon is szavaznunk kell, csak akkor tudjuk teljesíteni a mai szavazók akaratát, ha végleg lesöpörjük a PSD-t a politika színpadáról. Csak úgy teremthetjük meg a normális Romániát.”

Az elnök azt is mondta, hogy a „normális Romániába” nemcsak a PNL-, USR-, PMP- és RMDSZ-szavazók tartoznak, hanem a PSD-szavazók is. „Nem a választókkal állok háborúban, hanem azzal a párttal, amely görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz” – mondta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?