Használtolaj-begyűjtő pontokat nyit az Auchan üzletlánc valamennyi romániai üzletében

Ettől a héttől kezdődően az Auchan üzletei – az országban levő mind a 33 hipermarket – átveszik a lakosságtól a használt étolajat újrahasznosítás céljából, tájékoztat az üzletlánc hétfői közleményében. Rámutatnak, az olajat a bioüzemanyag előállításában fogják felhasználni.

Az üzletlánc kiemeli, a használt étolajat átszűrve, legalább 0,5 literes átlátszó pillepalackokba kell tölteni és el kell vinni az Auchan üzleteibe, az ügyfélszolgálati pontokhoz. Legkevesebb 0,5 liternyi olajat lehet leadni, illetve ezen mennyiség többszörösét. A leadott mennyiség függvényében az Auchan partnerei mosogatószert, szénsavmentes ásványvizet vagy napraforgó olajat adnak az embereknek.

A kereskedelmi hálózat előbb két fővárosi üzletében tesztelte a projektet, és az utóbbi négy hónapban több mint 150 liter használt olajat gyűjtöttek be.

Projektjével az Auchan a környezetvédelem terén az ökológiai szervezetek által foganatosított kezdeményezésekhez társul, rámutatva, egyetlen liter, csatornába öntött használt étolaj egymillió liternyi vizet szennyez, amely mennyiség egy felnőttnek 14 évig elegendő a túléléshez.

Az Országos Környezetvédelmi Ügynökég által készített tanulmány szerint a használt étolaj 99 százaléka a települések szennyvízhálózatába kerül. Az ily módon szennyezett talajnak és vizeknek több tucat évre van szükségük a regenerálódáshoz, mutat rá az Auchan. A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy az étolaj kagylóba avagy csatornába való öntése nyomán a csövek eldugulnak vagy romlik az állaguk, a víztisztító állomások karbantartását és tisztítását pedig szintén a lakosságnak kell fizetnie.

Kapcsolódók

Kimaradt?