73 évesen szült ikreket egy nő

Az India déli részén lévő Andhra Padesh államban az orvosok sikeresen világra segítettek egy ikerpárt. A szülés császármetszéssel valósult meg, az anya pedig egy 73 évesen mesterségesen megtermékenyített indiai nő – írja a BBC.

Az ikerpár és 73 éves anyjuk is jó egészségnek örvend, azonban ugyanez nem mondható el a 82 éves apáról, aki gyermekei születése napján kapott sztrókot, és jelenleg is kórházban ápolják.

A kismama, Mangayamma Yaramati és férje szinte egész életükben próbálkoztak a gyermeknemzéssel, számos orvosnál jártak, eredménytelenül. A tradicionális indiai társadalomban a falvak közösségéből kinézik azokat a nőket, akiknek nem születik gyerekük, emiatt kizárták a különböző eseményekről, és csúfolták is az asszonyt– írja az Index portál.

Az asszonynak végül sikerült mesterséges megtermékenyítéssel teherbe esnie, a lombikbébiprogram megkezdése után 2 hónappal ugyanis megfogantak az ikrek. A mesterséges megtermékenyítés elvégzése előtt a nőgyógyászuk konzultált kardiológussal és gyermekgyógyásszal is, mielőtt vállalta volna a beavatkozást. Többször beszélt vele pszichológus is, így megbizonyosodtak afelől, hogy mentálisan friss. Egészségi állapota korához képest remek.

Számos indiai nőgyógyász szólalt fel a beavatkozás ellen. A kezelést végző orvos megtagadta, hogy további részleteket áruljon el a folyamatról, az érintettek személyiségi jogaira hivatkozva. Így azt sem árulta el, hogy valóban a házaspár-e a gyermek biológiai szülei. Azt azonban állítja, mindenben betartották a törvényeket.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?