FRISSÍTVE - A városháza nem engedte fel a táncosokat a megyei tanács színpadára a nagyváradi virágkarneválon

Azért maradt el a néptánc és a felvonulás az idei nagyváradi virágkarneválon, mert a jelentkezési határidőig csak egyetlen csoport jelezte fellépési szándékát – tájékoztatta a Maszolt a programot szervező Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Alapítvány. FRISSÍTÉS: Ezzel szemben a „Nyitott ablak Európára” rendevénysorozat szervezőitől megtudtuk: a megyei önkormányzat és a városháza külön-külön színpadot épített volna a program keretében a fellépő táncosoknak. A városháza színpadára nem volt érdeklődés, és ezért maradt el a fellépés, míg a Bihar Megyei Tanács színpadjára lett volna érdeklődés, de arról a városháza tiltotta le a fellépőket.

Mint arról beszámoltunk, Szabó József megyemenedzser és Pető Dalma RMDSZ-es önkormányzati képviselő szerdán nehezményezte, hogy idén nem léphettek fel a Nagyáradra érkezett menettáncos gyermekek a virágkocsik mellett az augusztus 21-ei virágkarneválon. Sajtótájékoztatójukon egyéb szervezési hiányosságokról is beszéltek, a polgármesteri hivatalt okolva a történtekért.

Jurca: csak egy csoport jelezte fellépési szándékát

Írásban megkerestük kérdéseinkkel Mihai Jurcát, „Nyitott ablak Európára” rendevénysorozat keretében tartott nagyváradi virágkarnevált szervező Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Alapítvány (APTOR) vezetőjét, hogy segítsen tisztázni, miért is maradtak el az augusztus 12-ei sajtótájékoztatón amúgy beharangozott fellépések, illetve hogyan történt a kocsik meghívása. Akkor elhangzott, hogy a virágkocsikat kísérő csoportoknak biztosítanak egy kisszínpadot, ahol 12 és 17 óra között bemutathatják produkciójukat. A jelentkezési határidő augusztus 16. volt, addig kellett volna jelezni a fellépési szándékot és a műszaki (világosítás, hangosítás stb.) szükségleteket – tájékoztatott a nagyváradi turizmus népszerűsítésére létrehozott önkormányzati alapítvány vezetője.

Mihai Jurca közlése szerint a jelzett időpontig egyetlen csoport jelezte fellépési szándékát. Ők 30 perces műsort adtak volna elő, és mivel a színpad összeszerelési költségei nagyok, továbbá augusztus 21-ére kánikulát jeleztek a meteorológusok, a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg ezt a programpontot. Hozzátette: a feliratkozáshoz szükséges on-line nyomtatványt ezzel együtt augusztus 16-a után is nyitva tartották, de augusztus 20-i közleményükben jelezték, hogy nem lesz színpadi műsor.

"Ajándék" volt a Szent Koronát ábrázoló kocsi

Zavaros volt a kommunikáció a Nagyváradra hozandó virágkocsik számát illetően is. A már említett augusztus 1-jei sajtótájékoztatón a szervezők öt virágkocsi érkezését jelentették be, ezek: Nagyvárad és Debrecen, Bihar és Hajdú-Bihar megye, Debrecen és a japán Toyama közös kocsijai, a Szent László legendát megjelenítő alkotás és a debreceni Fórum bevásárlóközpont kocsija. Az APTOR vezetője szerint a kocsik számával kapcsolatban egyszerű tévedés történt, amit a Havasi Symphonic szintén augusztus 21-i fellépésének szervezése okozott.

Ugyanez az öt kocsi szerepelt ugyanis augusztus 20-i közleményükben, holott időközben augusztus 7-én Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök és Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester augusztus 12-ei, nagyváradi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Debrecen ajándékaként a hatodik, Szent Koronát megjelenítő virágkocsi is Nagyáradra jön. Mint Mihai Jurcától megtudtuk, a már említett augusztus 1-jei sajtótájékoztató idején a debreceni partnerekkel aláírt szerződésben az öt virágkocsi szerepelt. A Debreceni Polgármesteri Hivatal felajánlása, miszerint a Szent Koronát ábrázoló kocsit díjmentesen Nagyváradra juttatják, már a sajtótájékoztató után érkezett.

A nagyváradi önkormányzat tehát válaszhatott három kocsit a négyből, a két közös virágkocsi jelenléte egyértelmű volt. Emellett ezt a Szent László legendát és a Szent Koronát ábrázoló, illetve Toyama–Debrecen közös kocsit és a Fórum bevásárlóközponté közül választhattak. A váradiak a Szent László legendát és a Szent Koronát kérték első körben. A felajánlott virágkocsik közül azonban a Fórum kocsijához a cívisvárosiak ragaszkodtak, így végül a váradi szervező a városnak jelképes értékű Szent László-legendát választotta a korona helyett, illetve az újdonságot jelentő Toyama–Debrecen közös kocsit.

Az ügyben megkeressük a „Nyitott ablak Európára” rendevénysorozat szervezőit, cikkünket az álláspontjukkal frissítjük.

Valójában két színpad készült

FRISSÍTÉS: Pető Dalma, a Bihar megyei önkormányzat nevében eljáró Bihar- Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítvány részéről elmondta, még a múlt hónapban, július 22-én kérvényezték az augusztus végi rendezvényhez szükséges színpad engedélyeztetését. A városháza Ilie Bolojan polgármester aláírásával július 24-én meg is adta a hivatalos építkezési engedélyt. Ezt követően az alapítvány július 26-án beadta a városháza másik illetékes igazgatóságához is a színpad felállításhoz szükséges kérelmét, ettől az igazgatóságtól augusztus 12-én érkezett meg a jóváhagyás.

Ezzel párhuzamosan a városi önkormányzaton belül folyamatosan elodázták magának a rendezvénynek az engedélyeztetését, majd az utolsó pillanatban, miután a Debreceni Virágkarnevál elkezdődött, és a megyei szervezők többsége Debrecenben tartózkodott a másnapi események egyeztetése érdekében, hirtelen meghoztak egy elutasító döntést. Ez csak a rendezvény napján közöltek ki írásban a Bihar Megyei Tanács nagyváradi programokért felelős szervezőivel ؘ– részletezte Pető Dalma.

„Tehát olyan helyzetet teremtettek, hogy volt érvényes, hivatalos színpadépítési és területfoglalási engedély, de rendezvényszervezési nem. Ez olyan, mintha valakinek megadnák az építési engedélyt a saját házára, és aztán megtiltanák a beköltözést. Természetesen az elutasító döntést másfél órán belül megfellebbezte a magyar vezetésű megyei tanácsi szervező csapat, azonban Nagyvárad önkormányzata válaszra sem méltatta a beadványt, viszont csendőröket és helyi rendőröket küldött a színpad felszerelését hivatalos engedély birtokában végző szervezőkre” – jelentette ki.

Mint a fenti nyilatkozatokból kiderül, a megyei önkormányzat és a városháza külön-külön színpadot épített volna a program keretében a fellépő táncosoknak. A városháza a Szent László térre, a megyei önkormányzat a szomszédos Zöld fa utcába. Míg a városháza színpadjára nem vagy alig volt egy jelentkező, a megyei önkormányzathoz Vajdaságból, Érmellékről és Nagyváradról is jelentkeztek be csoportok. Vagyis a városháza színpadára nem volt érdeklődés, és ezért maradt el a fellépés, míg  a Bihar Megyei Tanács színpadjára lett volna érdeklődés, de arról a városháza tiltotta le a fellépőket.

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsi nagyváradi jelenléte körüli polémiáról Szabó József, a Bihar Megyei Tanács megyemenedzsere elmondta: amikor a debreceniektől megtudták, hogy Nagyvárad csak 5 virágkocsit szerződött le , és ezek közé nem válogatta be a Szent Koronát, egyértelműsítették, hogy Bihar megye magyar vezetése mind a 6 kocsival számol, és ragaszkodik az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő alkotás jelenlétéhez is. Egyébként Szabó álláspontját erősítette meg Mihai Jurca az ügyben tett fenti nyilatkozata, valamint az EMNP, RMDSZ-t egyébként durván kritizáló közleménye, melyben elismeri Pásztor Sándor RMDSZ-es megyei tanácselnök érdemét a Szent Korona nagyváradi és érmelléki jelenléte kapcsán.

Kapcsolódók

Kimaradt?