Debreceni virágkarnevál: Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be

Augusztus 20-án a virágokkal feldíszített biciklisek hagyományos kerekezésével kezdődött meg az ötvenedik debreceni virágkarnevál. A menetben 18 virágkocsit, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoportot láthatott a mintegy hat kilométeres útvonala mentén elhelyezkedő közönség.

A virágkompozíciók tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, valamint felidézik a régi karneválok hangulatát.

A virágkocsik elkészítéséhez a több millió szárazvirág és kiegészítő mellé egymillió szál friss dália érkezett Hollandiából, a friss virágok nagy részét keddre virradó éjjel tűzték fel a kocsikra - mondták el a szervezők az MTI-nek.

A kompozíciók felvonulását ezúttal is a Debrecen címerét és a Szent Koronát bemutató kocsik nyitották meg. A Szent Koronát és a Szent László legendáját bemutató virágkocsikat korábban Csíksomlyón, a pápalátogatás idején már láthatta a közönség - jelezte az MTI-nek Bódor Edit főszervező.

Debrecen testvérvárosai közül a németországi Paderborn, a japán Tojama, valamint Nagyvárad önálló kompozícióval mutatkozott be. Közös kocsit készített Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye is, nyolc virágkocsit pedig a Debrecenbe települt multinacionális cégek készítettek el.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője elmondta azt is: a karneválra Belgiumból, Hollandiából, Horvátországból, Indonéziából, Japánból, Kolumbiából, Németországból, Olaszországból, Oroszországból, Romániából, Spanyolországból, Tajvanról, Törökországból és Ukrajnából érkeztek művészeti csoportok. A tíz magyarországi együttes mellett 17 külföldi vonult fel a virágkocsik között a Nagyállomástól induló, a Nagytemplom mellett elhaladó és a Nagyerdőbe tartó karneváli menetben.

Kedden délután a Nagyerdei Stadion rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők a feldíszített virágkocsikat és a kiállított oldtimer autókat és motorokat. Este a stadionban az ország legnagyobb arénashow-ját rendezik meg kétezer fellépővel. A húszezres stadionba minden jegy elővételben elkelt - közölte Bódor Edit.

 Az augusztus 20-ai karneváli programsorozat este az Egyetem téren tűzijátékkal és Kiscsillag-koncerttel fejeződik be.

 A virágkocsik közül öt Nagyváradra indul, de most első alkalommal az Érmellék valamennyi magyarlakta településén is megállnak egy-egy órára, hogy a helyiek is részesei lehessenek a virágünnepnek. A többi virágkompozícióz augusztus 21-én a ráadáskarnevál esti felvonulásán ismét láthatja majd a debreceni közönség.

Kapcsolódók

Kimaradt?