Augusztusra időzítik át a nagyváradi Magyar Kulturális Napokat

Virágkarnevál, Havasi koncert-show és Magyar Kulturális Napok – több, a magyar közösségre figyelő eseményt is szerveznek augusztusban Nagyváradon.

Az elmúlt években szeptemberben megtartott Magyar Kulturális Napokat augusztusra tették át, mondta Mihai Jurca, a Visit Oradea vezetője, Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester magyarságügyi tanácsadója pedig hozzátette: ezután ezt az eseményt mindig az augusztus 21-ével kezdődő héten tartják majd meg.

Virágkarnevál vonulás nélkül

Idén augusztus 21-én ismét megnézhetnek majd a nagyváradiak öt virágkocsit, ezeket augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén a Debreceni Virágkarneválon mutatják be. Nagyváradon a két város, Nagyvárad és Debrecen közös kocsija (ezen egy magyar és egy román népviselete öltözött pár lesz látható) mellett ismét megnézhetik a Ferenc pápa látogatására készített Szent László-legendát ábrázoló kocsit, Bihar és Hajdú-Bihar közös kocsiját – ez a Mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma elnevezést viseli –, a japán Tayoma régió és Debrecen közös kocsiját – A fehér és a vörös oroszlán tánca elnevezéssel – illetve a debreceni Fórum bevásárlóközpont – A divat világa – nevű virágkocsiját a Szent László (ma Unirii téren) 12 és 17 óra között. Mint a Bihar Megyei Tanács sajtóosztályától megtudtuk, a virágkocsikat augusztus 22-én Biharon, Paptamásiban, Biharfélegyházán, Bihardiószegen és Székelyhídon láthatják.

Mihai Jurca elmondta: ebben az évben a városban már zajló illetve augusztusban megkezdendő munkálatok miatt a virágkocsik és fellépők nagyváradi felvonulása elmarad, csak a főtéren láthatják majd a kocsikat. Itt biztosítanak egy kisszínpadon fellépési lehetőséget néptáncosoknak, menettáncosoknak, stb. Az ő online jelentkezésüket akár Váradról, Bihar megyéből vagy éppen Magyarországról augusztus 16-áig várják.

Havasi Symphonic: alig van már jegy

Mint arról beszámoltunk, augusztus 21-én a sztárfellépő a HAVASI Symphonic lesz. Nagyvárad főterén 2200 széket raknak majd le a nézőknek – ezeket Lengyelországból bérlik, az országban ugyanis nem találtak a tűzvédelmi előírásoknak megfelelőeket – de sietnie kell annak, aki megnézné a koncertet, ma reggel már csak 50 megvásárolható jegy volt.

Fontos tudni, hogy amennyiben az időjárási viszonyok miatt nem tartják meg a koncertet, a nézők visszakapják a jegyek árát, a művész elfoglaltságai miatt a fellépést nem tudják másik időpontban megtartani. A nézőteret elkerítik, oda csak jeggyel lehet belépni. Fontos időben érkezni, a koncert kezdése után már nem engedik be a nézőket, aki pedig elhagyja a nézőteret, az már nem mehet vissza, hangzott el. Tilos lesz A4-es lapnál nagyobb tárgyat, élelmet, vizet bevinni, ellenben a nézőtéren lesz két bár, illetve mobilwécéket is visznek majd, hogy emiatt ne kelljen elhagyni a nézőteret. A beléptetés 18:30-kor, a koncert 20:30-kor kezdődik. Friss információkat az esemény Facebook-oldalán közölnek.

Bejelentették a Magyar Kulturális Napok első fellépőit

A Magyar kulturális napokat augusztus 23–25. között tartják majd a nagyváradi várban. A három nap alatt a magyar néphagyományokkal, kézművességgel és ételekkel is megismerkedhetnek a látogatók, mondta Zatykó Gyula.Mindhárom napon 12 és 18 óra között hollókői fajátékokat próbálhatnak ki az érdeklődők, napközben kézműves-foglalkozásokkal is várják az érdeklődőket, de lesznek gyermekelőadások, néptáncosok és citerazenekarok is. Augusztus 23-én, pénteken 19 órától Szalóki Ági, 20 órától a Pannonia Allstars Ska Orchestra lép fel, 24-án, szombaton 20 órától a Bojtorján, 25-én, vasárnap 20 órától pedig a Honey Beast koncertezik. Mint elhangzott, a program még változhat, bővülhet.

Kapcsolódók

Kimaradt?