banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megérkezett Csíkszeredába a Szent László ereklyéjét kísérő virágkocsi

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László ereklyéjét Somogyvár – Debrecen – Nagyvárad útvonalon Csíkszeredáig. A Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló és ereklyéjét bemutató virágkocsi pénteken érkezett meg és egészen pünkösdig marad az anyaország kulturális ajándékaként.

Források szerint 1095-ben Szent László testét Somogyvárról Debrecenen keresztül vitték végső nyughelyére, az általa alapított váradi Szűz Mária-székesegyházba. A több mint 900 éves esemény előtt tiszteleg az a sok ezer virágszállal díszített kompozíció, amely az ereklyével együtt a zarándokútról hazatérve az idén 50. Debreceni Virágkarneválon is képviseli majd Szent László szellemiségét.

Debrecen városa, a Debreceni Egyetem, valamint a Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület összefogásával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának támogatásával útjára indított virágkompozíciót Pikó Sándor debreceni képzőművész és alkotótársai alig egy hónap alatt készítették el. A szoborkompozíció a szerte Európában ismert Szent László-legendát mutatja be, amely számos templom oltárát vagy freskóját díszíti az egész Kárpát-medencében. A Szent László és a kun vitéz csatája – egy értelmezés szerint – az apostol király hősies küzdelmére utal a keresztény Európa védelmében, – más olvasat alapján – egy ősi mítoszt, az emberi lélek saját küzdelmét, a sötétség és a világosság harcát személyesíti meg.

A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összefogást megtestesítő debreceni alkotást. Szent László virágkocsija a több mint 900 évvel ezelőtti eseményt megidézve, több mint 900 kilométert megtéve Csíkszeredán máig ható üzenetét hirdeti majd: a kereszténységet a XXI. században is oltalmazni kell, ki kell állni a keresztény hit védelméért, mert ennek hiányában egész Európa lelkileg megrendülhet. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?