FRISSÍTVE – Érvényesnek nyilvánította az alkotmánybíróság a referendum eredményét

FRISSÍTVE: Érvényesnek nyilvánította csütörtökön az alkotmánybíróság a május 26-án tartott népszavazás eredményét – közölték a taláros testület illetékesei. Klaus Johannis elnök üdvözölte a döntést, és kijelentette: a parlamenti pártoknak haladéktalanul gyakorlatba kell ültetniük a népakaratot.

Az alkotmánybírák elutasították azt az öt óvást, amelyet a referendum megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatban nyújtottak be. Két hete elhalasztották a referendum érvényességével kapcsolatos döntéshozatalt, miután egy beadványban a népszavazás eredményének érvénytelenítését kérték.

Az alkotmány 146. cikkének előírása szerint az alkotmánybíróság feladata felügyelni a népszavazás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos eljárás betartását, ugyanakkor a testületnek igazolnia kell a referendum eredményét.

Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló, 1992/47-es törvény értelmében a testület plénuma kétharmados többséggel dönthet a referendum érvényességéről.

A Központi Választási Iroda (BEC) június 3-án ismertette a május 26-i népszavazás végleges eredményét. A BEC szerint a referendum első kérdésére 6 459 383 állampolgár válaszolt igennel, 1 059 678-an pedig nemmel; 403 530 voks érvénytelen volt. A második kérdésre 6 477 865 igen és 1 038 916 nem válasz érkezett; az érvénytelen szavazatok száma 407 088 volt.

Az állampolgároknak arra akérdésekre kellett válaszolniuk, hogy egyetértenek-e a korrupciós bűntetteket elkövetők amnesztiában részesítésének betiltásával, továbbá annak megtiltásával, hogy a kormány sürgősségi rendeletekkel módosítsa a büntetőjogi törvényeket, illetve egyetértenek-e azzal, hogy terjesszék ki a sürgősségi kormányrendeletek alkotmánybíróságon való megtámadására jogosultak körét.

Johannis: haladéktalanul ültessék gyakorlatba a népakaratot

Üdvözölte Klaus Johannis elnök az alkotmánybíróság csütörtöki határozatát, amellyel érvényessé nyilvánította a május 26-i referendumot. Az államfő szerint ez arra kötelezi a parlamenti pártokat, hogy haladéktalanul ültessék gyakorlatba az állampolgárok döntését.

Az Elnöki Hivatal csütörtöki közleménye emlékeztet, hogy „több mint 6,5 millió állampolgár válaszolt igennel a Klaus Johannis által összehívott referendumon, amelyet a PSD és az ALDE által a jogállamiság ellen intézett támadások indokoltak".

A népszavazáson az európai és demokratikus Románia mellett tették le voksukat az emberek, drasztikusan megbüntetve ezáltal a korrupt politikusok érdekeit szolgáló büntetőjogi módosításokra irányuló kísérleteket, ugyanakkor azt üzenve a kormánynak, hogy hagyjon fel a sürgősségi rendeletek révén való törvényalkotással – áll még a közleményben.

Az elnök ugyanakkor rámutat, a Románia európai elköteleződéséről szóló politikai megállapodás aláírását megtagadó koalíciós pártoknak „fel kellene hagyniuk a románok akaratával való dacolással".

Kapcsolódók

Kimaradt?