A pártokkal konzultálna az államfő a referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről

Jövő héten konzultál a pártokkal a május 26-i referendum eredményének gyakorlatba ültetéséről - jelentette be csütörtökön Klaus Johannis államfő.

„Örömmel jelentem be, hogy hat és fél millió román állampolgár válaszolt igennel a két kérdésre. Most elérkezett a pillanat, amikor el kell döntenünk, hogyan ültetjük a gyakorlatba azt, amit a nép a referendumon eldöntött. (...) Úgy döntöttem, hogy tanácskozásra hívom a parlamenti pártokat ezzel a témával kapcsolatban, mert az teljesen egyértelmű, hogy amit a nép eldöntött, azt meg kell valósítani, tehát alkotmányba kell foglalni. Ez első lépésben a parlamentben történik meg” - mondta Johannis.

Az elnök azt is közölte, hogy a konzultációkra jövő hét keddjén és szerdáján kerül sor. Kifejtette, meggyőződése szerint a módosítások alkotmányba foglalása nem fog akadályokba ütközni, ugyanis a politikusok zöme, és - a népszavazás tanúsága szerint - a lakosság többsége is támogatja azt.

„Időszerű” a bizalmatlansági indítvány

Újságírói kérdésre válaszolva az államfő kijelentette: időszerűnek tartja egy bizalmatlansági indítvány benyújtását a kormány ellen. „Persze, hogy időszerű. Hogy ne lenne időszerű? Miután a PSD elvesztette az európai parlamenti választásokat, azt hiszem, az ellenzék már a bizalmatlansági indítvány utolsó sorait írja. Legalábbis én így tennék” - mondta Johannis.

Az elnök úgy vélekedett, idővel az ellenzéki pártok közötti nézetkülönbségek enyhülni fognak. Arra a felvetésre, hogy Viorica Dăncilă kormányfő, ügyvivő PSD-elnök és Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök között megállapodás született annak érdekében, hogy utóbbi ellen mégsem kezdődjön meg a bűnvádi eljárás, Johannis azt felelte: nem tud ilyen irányú tárgyalásokról, de mint a jogállamiság tisztelője és a szabályok betartásának híve „reméli”, hogy nem került sor ilyen fajta politikai alkura.

Kapcsolódók

Kimaradt?