banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Antal Árpád: az erdélyi magyar érdekek ellen cselekszik, aki otthon marad

„Aki nem vesz részt a választásokon, az is szavaz, csakhogy az erdélyi magyarok érdeke ellen” – hívta fel a figyelmet Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Kovászna megyében közel 6 százalékkal alacsonyabb a választási részvétel a vasárnapi EP-választásokon, mint az országos átlag, derült ki a Központi Választási Iroda adataiból. E szerint országos szinten 19,30-kor a választópolgárok 45 százaléka már leadta szavazatát, ám Háromszéken csupán a szavazók 39 százaléka voksolt.

A háromszéki városokban 36,4 százalékos, vidéken pedig 35,1 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A 45-64 év közti korosztály volt a legaktívabb, ezt követi a 65 év fölötti korosztály. Az EP-választások és a korrupció témában kiírt népszavazás legkevésbé a 18-24 év közti korosztályt érdekelte, ők mentek el legkevesebben szavazni.  

Az urnazárás előtt egy órával Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét kértük meg, hogy elemezze a mai rekord-magas európai és romániai szavazási részvételt, illetve az ettől jelentősen elmaradó háromszéki szavazókedvet.

„Nem lehet egyenlőség jelet tenni a kelet és nyugat-európai részvétel okai között. Sok országban belpolitikai tétek miatt lett ilyen magas a részvétel, más országokban pedig azért magas, mert érzik, hogy Európa változik és az között kell választani, hogy Európa a migránsoknak kedvező politikát folytasson vagy jobban védje határait”, mutatott rá Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Románia esetében nem a változó Európa miatt magas a választási részvétel, hanem azért, mert a kampányban belpolitikai célok voltak megfogalmazva, illetve az EP-választásokhoz csatolt népszavazás is belpolitikai célt szolgál, ami növelte a választási részvételt.

„Hargita megye délután jól belehúzott, majdhogynem utolérte az országos átlagot majd megtorpant. Háromszék pedig már nem tudja utolérni az országos átlagot, de még van egy kis idő, ahhoz, hogy le tudunk faragni a lemaradásból”, mutatott rá Antal Árpád. Hozzátette: mindenkinek kell éreznie, hogy mi a tétje az EP-választásoknak.

„Láthatjuk az úzvölgyi történések kapcsán is, hogy sem az ellenzékre, sem a kormánypártokra, sem a bal-, sem a jobboldalra nem számíthatunk. MI erdélyi magyarok csak és kizárólag magunkra számíthatunk, ezért aki ma nem vesz részt a választásokon az is szavaz, csakhogy az erdélyi magyarok érdeke ellen”, hívta fel a figyelmet Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Kapcsolódók

Kimaradt?