Horváth Anna lemondott városi tanácsosi mandátumáról – így búcsúztak tőle kollégái

Lemondott kolozsvári önkormányzati képviselői mandátumáról Horváth Anna, a város korábbi alpolgármestere, miután szerdán két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és politikai jogainak gyakorlásától is eltiltotta a legfelsőbb bíróság.

Horváth Anna írásban nyújtotta be lemondását, és nem vett részt a kolozsvári önkormányzati testület pénteki ülésén. Emil Boc polgármester az ülésen elmondta: nem kommentálta és ezután sem fogja kommentálni a legfelsőbb bíróság jogerős ítéleteit, de tartozik azzal, hogy nyilvánosan mondjon köszönetet azért a munkáért, amit Horváth Anna tett a kolozsvári közösségért. A polgármester a Horváth Anna által felvetett gondolatokért és az általa kezdeményezett és fenntartott közpolitikákért mondott köszönetet. 

Oláh Emese alpolgármester – aki Horváth Anna helyét vette át a hivatalban – a RMDSZ-frakció nevében jelentette ki, hogy Horváth Anna nagy mértékben hozzájárult a város fejlesztéséhez, és személyét ma is nagyra értékelik. Oláh Emese reményét fejezte ki, hogy Horváth Anna hamarosan visszatérhet a politikába. 

Horváth Anna helyét Kinizsi Zoltán vette át a kolozsvári önkormányzati testületben. 

A 27 tagú kolozsvári városi tanácsban közel kétharmados többséggel rendelkezik a parlamenti ellenzékhez tartozó Nemzeti Liberális Párt (PNL), amely a város vezetésébe bevonta az RMDSZ-t is. A testületben a PNL 17, az RMDSZ öt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció öt képviselővel rendelkezik. 

Előzmények

Mint ismert, Horváth Annát szerdán jogerősen két év börtönbüntetésre ítélte a bukaresti legfelsőbb bíróság. Az ítélet végrehajtását négy évre felfüggesztették. A bíróság befolyással való üzérkedésnek találta, hogy hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az alpolgármestert nemzetbiztonsági okokból figyelte meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy titkosszolgálati eszközökkel lehallgatott beszélgetését tekintették a vádak bizonyítékának.

Horváth Anna az ellene elrendelt kényszerintézkedés (hatósági felügyelet) miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?