Kelemen Hunor: diverziókeltés az erdélyi magyarok kettős szavazásával való riogatás

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a román politikusok és közvélemény-formálók diverziókeltés céljával kezdtek riogatni azzal, hogy az erdélyi magyarok a román és a magyar állampolgárságuk alapján is szavazni készülnek a május 26-i európai parlamenti választásokon.

A politikus az MTI-nek pénteken elmondta: az Európai Unió szabályai, valamint Magyarország és Románia törvényei is egyértelműen tisztázzák, hogy mindegy, kinek hány állampolgársága van, mindenki csak ott szavazhat, ahol az állandó lakhelye van. Kelemen Hunor pontosította: a magyar állam az EP-választáson nem biztosítja a levélszavazás vagy a konzulátusi szavazás lehetőségét az Erdélyben élő magyar állampolgároknak, azt pedig elképzelhetetlennek tartotta, hogy aki Magyarországra költözött, de a romániai iratait is megőrizte, útra keljen, hogy mindkét országban szavazzon.

„Arra biztatjuk az erdélyi magyarokat, hogy szavazzanak itthon és szavazzanak az RMDSZ-re. De nem is lehet, és nem is szoktak másként tenni” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a kettős állampolgárság intézménye már a 2014-es EP-választáson vizsgázott, és kiállta a próbát.

Korábban a Traian Băsescu volt elnök által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Eugen Tomac szólította fel a kormányt, hogy akadályozza meg az erdélyi magyarok kettős szavazását. Az ellenzéki pártvezér tudni vélte, hogy a mintegy félmillió magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyar – a Romániában leadott szavazata után – a magyarországi pártlistákra is voksol a romániai magyar külképviseleteken, vagy akár úgy, hogy május 26-án „átszállítják” őket e célból Magyarországra.

Kapcsolódók

Kimaradt?