MOGYE: fellebbezést sürget Kelemen Hunor

Fellebbezést sürget a kormány részéről Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az ellen a döntés ellen, amellyel a marosvásárhelyi táblabíróság hatálytalanította a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol tannyelvű karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot.hunor

Az RMDSZ szerdai hírlevele által közölt állásfoglalásban Kelemen Hunor túlkapásnak, "egy politikai nyomásra meghozott döntésnek" minősítette a táblabíróság határozatát. A politikus szerint a most hatálytalanított kormányhatározat éppen a törvényességet állította helyre, miután az egyetem szenátusa többszöri miniszteri felszólításra sem volt hajlandó olyan chartát megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt.

"A szóban forgó kormányhatározatot tavaly éppen a törvény betartása érdekében alkottuk meg, hiszen a MOGYE szenátusa nem tartotta be, és nem alkalmazta a tanügyi törvényt. Így normálisnak tartom, hogy a kormány, amelynek az a feladata, hogy a törvények alkalmazását biztosítsa, megalkotott egy kormányhatározatot, amely helyreállította volna a törvényességet" - mutatott rá Kelemen Hunor.

Hangsúlyozta: a Romániában élő magyar nemzeti közösség a bukaresti kormánytól, és a parlamenttől várja el, gondoskodjék arról, hogy az anyanyelven oktatáshoz való joga ne csorbuljon. Az RMDSZ elnöke úgy vélekedett: ilyen körülmények között a kormánynak kötelessége fellebbezni a táblabíróság nem jogerős ítélete ellen.

Kimaradt?