Már Arad megyében tutajoznak a gyergyói tűzoltók

Mintegy hatszáz kilométert tett meg eddig a Maroson az nyolc gyergyószentmiklósi tűzoltó, akik április elsején pillepalackokból készített tutajon vágtak neki a Tiszáig tartó víziútnak, hogy ezzel hívják fel a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire.

Csütörtök délelőtt Hunyad és Arad megye határán, Zámnál csorogtak lefelé az expedíció tagjai, akik közül Gavril Coșarcă tűzoltóval tudtuk felvenni a kapcsolatot telefonon. Elmondta: az óránkénti négy-öt kilométeres haladási sebességükből ítélve úgy saccolják, hogy péntek estefelé érik el Aradot. Nem tudni, hol kötnek ki. „Késésben vagyunk, és ott éjszakázunk, ahol ránk sötétedik. Még a határrendészettel is el kell intéznünk a határátkelést. Úgy terveztük, hogy pénteken leszünk a román–magyar határon, de valószínűleg csak hétfőn érünk oda” – magyarázta.

A tutajokat háromezer pillepalakcból építették, amelyeket Gyergyószentmiklós környékén a helyi közösség bevonásával gyűjtöttek. A szerkezeteket Gyergyóremeténél, a Maros forrásától mintegy 50 kilométerre tették vízre, és számításaik szerint körülbelül két hét alatt jutnak el a Tiszáig, és a Maros forrásából származó vizet visznek magyarországi kollégáiknak.

A székelyföldi Nagy-Hagymás hegységben eredő Maros a Tisza legnagyobb mellékfolyója. 789 kilométeres hosszából 761 kilométeren Románia területén folyik, Hargita, Maros, Fehér, Hunyad, Arad és Temes megyét érintve.

Az alábbi felvételeken látszik, hogy nem éppen kalandmentes a vizitúra:

 

A tűzoltók tavaly az Olt folyón tutajoztak a forrásvidéktől a Dunáig.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?