A Kézfogások 25. évfordulójára készül Arad és Gyula

Az aradi sportcsarnokban írták alá kedden Arad és Gyula idei együttműködési programtervezetét.

Arad egyik legrégebbi testvértelepülése a Békés megyei fürdőváros, amellyel 1994-ben Kézfogások címmel indítottak közös kulturális programsorozatot. „Az együttműködés később kiterjedt az élet minden területére: a gazdaságban az oktatásban, a közigazgatásban és a civil szférában is egymásra találtak az aradiak és a gyulaiak” – mondta Bognár Levente aradi RMDSZ-es alpolgármester, aki szerint az aradi magyar, illetve a gyulai román kisebbség a híd szerepét töltötte be a közeledésben és aztán a kapcsolatok szorosabbra fűzésében.

Kónya István gyulai alpolgármester úgy vélte: a politika változó, de az emberi kapcsolatok maradandók, és az eltelt két és fél évtized során igaz barátságok szövődtek. „Nekünk a katalizátor szerepét kell játszanunk, ha kell kapcsolatrendszerrel, pénzzel vagy szervezői munkával segítsük az intézmények, szervezetek és cégek együttműködését” – jelentette ki. Idén az óvódai együttműködésre, az óvónők közti tapasztalatcserékre, továbbá a szociális ellátó rendszerekre is ki szeretnék terjeszteni az együttműködést – tette hozzá.

A jubileum rendezvénysorozat fő eseménye a testvérvárosi szerződés megkötésének 25. évfordulója lesz, amit mindkét városban közösen megünnepelnek az év folyamán. Az aláírás helyszínéül azért választották a sportcsarnokot, mert alig száradt meg Gheorghe Falcă aradi polgármester és Kónya István aláírása, már kezdődött is a két város önkormányzati képviselőiből és városházi alkalmazottaiból álló barátságos kispályás labdarúgó-mérkőzés, amelyet ezúttal a hazaiak 5–1 arányban nyertek meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?