Átadták a Kolozs megyei tanfelügyelőség új székházát

Évek óta építik a létesítményt, ami ellen egyháziak, civilek és műemlékvédelmi szakemberek is tiltakoztak, ám csütörtökön mégis sikerült átadni a Kolozs megyei tanfelügyelőség Apáczai Csere János (Argeş) utcai székházát. Az épületavatón Ecaterina Andronescu tanügyminiszter is részt vett.

A szaktárca vezetője mellett oktatásügyi államtitkárok, Kolozs Megye Tanácsának elnöke, a város alpolgármestere, megyei tanfelügyelők, egyházi elöljárók és további meghívottak jelenlétében adták át a Kolozs megyei tanfelügyelőség székházát.

Valentin Cuibus megyei főtanfelügyelő üdvözölte, hogy számos nehézség után sikerült a munkálatok végére jutni, és felavatni a székházat. Hozzátette, támogatójuk az oktatási minisztérium volt. Szerinte a háromemeletes épület annak a bizonyítéka, hogy ha a hatóságok együttműködnek, lehet eredményeket elérni.

„Örömnap a mai” – fogalmazott Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, aki a felavatott épületet a Kolozs megyei iskolák otthonának tekinti. Hozzátette, tudja, hogy nem volt könnyű a tanfelügyelőségnek megvalósítania tervét, de „csodálatos” lett az eredmény, és szerinte a nehézségek feledésbe fognak merülni, csak a jó dolgokra fognak az érintettek emlékezni. A miniszter beszélt továbbá a tanári hivatásról, méltatta Kolozs megye tanügyi eredményeit, és külön kiemelte annak fontosságát, hogy 2018-ban Kolozsváron szervezték meg a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiát.

A továbbiakban Alin Tișe megyei tanácselnök és Dan Tarcea alpolgármester is üdvözölte még a résztvevőket.

Tiltakozáshullám övezte az építkezést

A felszólalók vélhetően arra a tiltakozáshullámra utaltak, ami a Kétágú református templom mögötti székház felépítését övezte: egyháziak, civilek és a területi műemlékvédelmi bizottság is szót emelt az új létesítmény ellen. A Szabadság napilap szerdai összeállítása szerint a műemléktemplom közvetlen környezetében emelt épület több érvényes szabályozást is megszeg, például 16,5 méterrel magasabb a templom koronázópárkányánál. Virgil Pop építész, a Kolozs megyei műemlékvédelmi bizottság főtanácsosa a lapnak elmondta: a szakhatóság először 2010-ben utasította el az építkezési tervet.

Ekkor többek között rámutattak, hogy a terület a Kétágú templom parcellája, hogy a műemléktemplom a Malomárok melletti sétálóövezet egyik lényeges látványeleme, és figyelmeztettek arra is, hogy a parcella zöldövezetként szerepel az általános városrendezési tervben, és amennyiben az építkezések a terület több mint tíz százalékát elfoglalják, megváltozik a zöldövezet rendeltetése, ami sérti a 2007/114-es sürgősségi kormányrendeletet, olvasható a Szabadság összeállításában.

Az első terv csak egy tornateremmel, úszómedencével felszerelt iskolai sportlétesítményre és a hozzá tartozó iroda építésére vonatkozott, majd ezt később kiegészítették a tanfelügyelőség irodahelyiségeivel, amit 2011-ben szintén elutasított a megyei műemlékvédelmi bizottság. Mindezen szakmai ellenvéleményezés ellenére az országos műemlékvédelmi bizottság végül jóváhagyta az építkezési tervet, és 2011 júliusában elkezdődhettek a munkálatok. A Szabadság kitér arra is, hogy régészeti leletmentési bizonylat nélkül kezdtek el építkezni.

Felépülhet a sportkomplexum is

A tanügyminisztérium támogatásával várhatóan két éven belül felépül az egyház által kifogásolt sportkomplexum is – számolt be Valentin Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő az épületavatót követő sajtótájékoztatón. A református műemléktemplom közvetlen szomszédságába, egykori egyházi telekre tervezett tanfelügyelőségi épület és sportkomplexum felépítése ellen 2013-ban élő lánccal tiltakozott a kolozsvári magyarság, a műemlékvédő szakemberek is az egyház álláspontját támogatták, emlékeztet az MTI.

Valentin Cuibus csütörtökön kijelentette: minden pert megnyertek a beruházást bírósági úton támadó református egyház ellen, így jelenleg minden körülmény adott ahhoz, hogy a tanfelügyelőségi épület és a református templom közé felépüljön a Viitorul Sportklub sportcsarnoka és uszodája is. A főtanfelügyelő azt is hozzátette: az idei költségvetés tervezetében szerepel az építkezés folytatására szánt összeg.

Adorjáni László, az alsóvárosi református gyülekezet lelkésze az MTI-nek elismerte, hogy kimerültek azok a jogi lehetőségek, amelyekkel próbálták megakadályozni az építkezést. Hozzátette: feszülten várják, hogy láthassák, mennyire fogja majd zavarni a hitéletet a templom mellé felépülő sportkomplexum, és milyen mértékben veszélyezteti az építkezés a műemléktemplom szerkezetét.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan, közel félhektáros telket készül teljesen beépíteni, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. 1989 után az egyház peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette. A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres lesz, és a műemléktemplom ereszéig ér majd.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?