Paul-Jürgen Porr (DFDR): A romániai német közösség elégedett az állam kisebbségpolitikájával

A romániai német közösség elégedett az állam kisebbségpolitikájával, „az autonómia nem téma" számára hangoztatta szombaton Medgyesen a Romániai Német Demokrata Fórum (DFDR) elnöke, dr. Paul-Jürgen Porr.

„A német közösség számára az autonómia nem téma, minden alkalommal elhatárolódtunk az ezzel kapcsolatos tendenciáktól. Mi elégedettek vagyunk a román állam kisebbségpolitikájával, az oktatáspolitikát is beleértve" fogalmazott Porr. 



A DFDR elnöke hangsúlyozta, Romániában már 1989 előtt is voltak német tannyelvű osztályok, ami kiváltságnak számított a más délkelet-európai országokban tapasztaltakhoz képest. Jelenleg az iskolák mellett több egyetem is van, amelyeken németül is lehet tanulni, például gazdaságtudomány, újságírói, fizika, kémia vagy biológia szakon. „Ez modellértékű Európában" tette hozzá. 

Dr. Paul-Jürgen Porr egy medgyesi szimpóziumon rámutatott, az általa vezetett alakulat 1989 utolsó, 1990 első napjaiban jött létre, előbb néhány helyi szervezettel működött, majd megalakultak a regionális szervezetek is. Jelenleg mintegy 40 ezer tagja van a Romániai Német Demokrata Fórumnak, amely kis létszámú szervezetként a katalizátor szerepet igyekszik betölteni. 

A medgyesi Stephan Ludwig Roth líceumban abból az alkalomból tartottak szimpóziumot, hogy száz évvel ezelőtt, 1919 januárjában a medgyesi szász küldöttgyűlés elfogadta a szászok lakta területek Romániához csatolását jóváhagyó határozatot. Az eseményen Németország romániai nagykövete, Cord Meier-Klodt is részt vett. 

Kimaradt?