Trieszt lakói felkarolták az alpolgármesterük által megalázott román koldust
„Trieszt városának nevében bocsánatot kérünk tőled” – üzente egy városlakó Mihai Mesejnek, akit pár nappal korábban egy Facebook-bejegyzésben alázott meg Paolo Polidori, az észak-olaszországi város alpolgármestere.
Az immár országos visszhangot kapott történet azzal kezdődött, hogy Polidori egy Facebook-bejegyzésben dokumentálta, amint a város egyik utcáján élő román koldus cókmókját szétdobálja, majd nyomatékosította, többször is megmosta a kezét, hogy ne kapjon el valami betegséget. A szélsőjobbos politikus azért érezte magát felhatalmazva arra, hogy személyesen járjon el, mert egy helyi bíróság határozatban utasította a román koldust Trieszt elhagyására. Mihai Mesejt többen is feljelentették amiatt, hogy „erőszakosan” koldult.
Polidori „határozott” fellépése, valamint az általa megütött hangnem viszont sajnálatot ébresztett sok trieszti polgárban, akik humanitárius akciót indítottak Mihai Mesej megsegítésére. Többen meglátogatták, élelmiszert, vastag ruhákat és pokrócokat hoztak neki. „Kedves barátunk, reméljük, hogy ma este már nem fogsz fázni. Trieszt városának nevében bocsánatot kérünk tőled” – írta fel valaki egy kartonlapra.
Mihai Mesejt közben a geolocal.it című helyi portál is meginterjúvolta. Az 57 éves romániai férfi azt állította, hogy Franciaországban élő családjához tartott, amikor kirabolták, minden iraták elvették és így volt kénytelen a trieszti utcákon koldulni.