Gazdag évet zár az RMDSZ Nőszervezet

Arra törekedtek, hogy lendületet adjanak a hölgy kollégáknak, megszólították idén az idősebbeket is - hangzott el szombaton, az RMDSZ Nőszervezetének kolozsvári VI. Országos Küldöttgyűlését követő sajtótájékoztatón.

Rendezvényeiket az RMDSZ tevékenységébe építve szervezték idén – számolt be Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke, kiemelve: a belső képzési folyamatok, amelyek a szervezet erősítését és kapcsolatteremtést szorgalmazták, különösen fontosak voltak számukra 2018-ban.

A Mága Zoltán-turnén összegyűlt adományokat jótékonysági célokra hasznosíthatták, húsvétkor és karácsonykor is aktívak voltak – összegzett a Nőszervezet elnöke. Idén céljuk volt azon nők tevékenységét megmutatni, akik kiemelkedőt alkottak a közösség érdekeit képviselve, és arra törekedtek, hogy ezzel lendületet adjanak a kollégáiknak. Ebben az évben ugyanakkor elindult az Idősbarát Közösséget Építünk programjuk, amely 77 rendezvényből állt, több mint nyolcezer időst érve el.

Hegedüs Csilla, a Nőszervezet ügyvezető elnöke elmondta: a szervezet 138 200 emberhez ért el annak a nagyon erős csapatnak köszönhetően, akiknél egyre inkább jelentkezik a nőközösségként, erős közösségként megjelenés igénye. Idén igyekeztek fiatal lányokat is megszólítani, rájuk bízva, hogy találják ki, mire van szükségük – közel száz nő részesült így képzésben és ör projektet dolgoztak ki, amelyek jövőben zajlanak majd.

Mint kihangsúlyozta: az RMDSZ első politikai erőként vezette be a kvótát Romániában, a helyi döntéshozatali szervezetekben így minden harmadik küldöttnek nőnek kell lennie, országos szinten 15 százalékos képviseletet kap a Nőszervezet. Képzéseket szerveztek az így bejutó nők számára, mert tudták, hogy nem a szakképzettség, hanem a bátorság hiányzik számukra – fogalmazott Hegedüs.

A Sikeres Nők Iskolájra rendezvénysorozat idén is zajlott Erdély-szerte, ahol vállalkozók, pedagógusok, médiaszakemberek mutatkoztak be – hangzott el. Az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programjához csatlakozva közel tucatnyi megyében díjaztak „sorsfordító nőket”, akik az elmúlt évszázadban hozzájárultak a közösség fejlődéséhez.

A fiatalokat szólítják meg

A NEEEM! mozgalomról Csép Andrea, a Nőszervezet ügyvezető alelnöke elmondta: a cél éppen az volt, hogy a nők elleni erőszak ne legyen magánügy. Bár egy évesre tervezték a kampányt két évvel ezelőtt, bebizonyosodott számukra, hogy ez egy olyan társadalmi probléma, amellyel folyamatosan foglalkozni kell. Mint fogalmazott: a fiatal generáció az, akikkel rövid távon eredményeket érhetnek el, ezért elindították az iskola tájékoztatókat, amelyeket 24 szakember végez a tanintézményekben, 3600-4000 fiatalt érve el így. Emellett fesztiválokon, városnapokon is megjelentek a témával. „Ezen kell tovább erősíteni, hiszen ők azok, akik hamarább váltanak mentalitást vagy eleve másképp gondolkodnak erről a kérdésről” – fogalmazott Csép.

A képviselő emlékeztetett: törvénybe lépett a nőket a családon belüli agressziótól megvédő törvény, az isztambuli egyezményben foglaltakat és az említett jogszabály gyakorlatba ültetését havonta monitorizálják.

Kapcsolódók

Kimaradt?