Ez okozhatta a tüzet nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában

A díszkivilágítás rövidzárlata okozhatta a tüzet nagyváradi görögkatolikus püspöki palotában augusztus 25-én a tüzet, számolt be az Antena1 híradója vádhatósági forrásokra hivatkozva.

Az ügyészek a tűzeset után vizsgálatot indítottak az ügyben a kulturális örökség megrongálása miatt. Megkapták a tűzoltóság jelentését, mely szerint a díszkivilágítás rövidzárlata okozhatta a görögkatolikus püspöki palota tetőszerkezetét megsemmisítő tüzet augusztus 25-én este.

Mint arról beszámoltunk, egy kolozsvári fiatal lefilmezte az épületet kevéssel a tűz kitörése előtt, s a filmen úgy látszik, minta rövidzárlat lenne. Ezt a feltételezést erősítette meg a tűzoltóság jelentése is.

A püspöki palotát a nagyváradi önkormányzat vette kezelésébe, felújítását három évre tervezték és még szeptemberben elkezdték. Anca Sas, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője elmondta, jelenleg az épület megerősítésén dolgoznak, a vasbeton födémet szerelik fel az első emeletem, ami megvédi majd az épületet.

Az eredetivel azonos, fa tetőszerkezetet jövőre szerelik fel. Időközben az épület felújítására szánt adományokból több mint tízmillió lej gyűlt össze a püspökség a polgármesteri hivatal erre a célra megnyitott számláin.

Kapcsolódók

Kimaradt?