Megnyitotta székelyföldi irodáját Cătălin Ivan EP-képviselő

Megnyitotta sepsiszentgyörgyi irodáját Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben megválasztott, de a pártból kizárt európai parlamenti képviselő.

Cătălin Ivan az egyik közösségi portálon számolt be csütörtökön az első székelyföldi munkanapjáról.

„Ha bárki szóba áll a környéken élő románokkal, nyilvánvalóvá válik számára, hogy Hargita és Kovászna megyékben romántalanítási folyamat zajlik. A stratégia az RMDSZ-é, magyarországi támogatással, de a bukaresti román pártok támogatását is élvezi. Opportunizmusból, azért, hogy az RMDSZ szavazataival kényelmes többségben tudhassák magukat, a román politikusok cinikusan lemondanak erről a két megyéről. Ebben a pillanatban Hargita és Kovászna megye már nem román terület, csak papíron az” – áll az európai parlamenti képviselő szerdai bejegyzésében.

Cătălin Ivan hozzátette: Dan Tanasával, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) elnökével elhatározták, hogy csatlakoznak azokhoz, akiknek évek óta sok esetben a román intézményekkel kell megküzdeniük a nemzeti identitásuk megőrzéséért.

A politikus a Mesagerul de Covasna internetes kiadásában csütörtökön közölt interjút is csatolta. Ebben arról beszélt, hogy a térségben kisebbségben élő románoknak rendszeresen megsértik a jogait. Úgy vélte: ez azért is van, mert az emberek nem ismerik a saját jogaikat. Kijelentette: szándékában áll egy olyan füzetet készíteni, amelyik összefoglalja az európai polgárok, és a kisebbségben élők jogait. Felvetette egy olyan európai konferencia szervezésének a gondolatát is, amely a Hargita és Kovászna megyében élő románok helyzetével foglalkozna.

Az interjúban tanácsadójaként bemutatott Dan Tanasă blogger, az általa létrehozott ADEC vezetője azáltal vált ismertté, hogy több mint 150 pert indított székelyföldi és partiumi önkormányzatok, intézmények ellen a székely zászló és más magyar szimbólumok használata, valamint a magyar nyelvű feliratok miatt. A perek többségét megnyerte.

Dan Tanasát márciusban a diszkriminációellenes tanács megbírságolta magyarellenes gyűlöletkeltő megnyilvánulásai miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?