Itt a vádirat: bemutatjuk a „székelyföldi terrorizmus” ügyészségi dossziéját

Gyilkoló ereje lett volna a Szőcs Zoltán és Beke István által tervezett házi készítésű bombának, amelyet HVIM erdélyi vezetői Kézdivásárhelyen akartak felrobbantani a román nemzeti ünnepen, az általuk felvásárolt petárdamennyiség több mint másfél kilogramm robbanóanyagot tartalmazott – állítják az ügyészek. A Maszol kikérte a vádiratot, amelynek jelentős része voltaképpen fotókkal gazdagon illusztrált történelemlecke. Több olyan bekezdése is van, amellyel az ügyészek a bírák érzelmeire próbálnak hatni.

A terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) közösség elleni merényletkísérlet, a robbanóanyagokra vonatkozó jogszabályok áthágására való felbujtás miatt állította bíróság elé a múlt héten Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt. Ugyanakkor a Maszol által megszerzett vádirat szerint a DIICOT arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában jogi személyiséggel nem rendelkező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM), valamint a Romániában is bejegyzett Szent László Serege Egyesületet, amelyek tevékenységei és jelképei tiltottak Románia területén. Az ügyészek érvelése szerint a HVIM paravánként használja az egyesületet tiltott tevékenységének álcázásához.

A DIICOT által portálunk átküldött több mint 70 oldalas vádiratban a tanúk nevét kisatírozták. A dokumentumból már az első olvasásra kitűnik, hogy az ügyészek a román sajtó és közvélemény érzelmeire is jócskán hatni szeretnének azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét hangoztatják. Emellett a vádiratot jócskán illusztrálták olyan fotókkal, amelyeknek az ügyhöz csak érintőlegesen van köze. Felbukkan például egy román zászlóval menetelő óvodás gyerek képe közvetlenül azon bekezdések között, amelyek a petárdákból összeállított robbanószerkezet által okozhatott károkat ecsetelik az ügyészek.

Az ügyészek szerint Szőcs Zoltán és Beke István „a szélsőségesen nacionalista magyarországi HVIM” eszméit terjesztették Erdélyben azzal a céllal, hogy „megnehezítsék/megakadályozzák az államhatalom gyakorlását az úgynevezett Székelyföldön”, akár „a román etnikumú közösségek és ezek javaik elleni erőszakos cselekedetekkel”. A román állam alkotmányos alapjainak lerombolása mellett mindezeknek a célja pedig a Nagy Magyarország visszaállítása – olvasható az vádiratban.

Az ügyészek szerint Szőcs Zoltán tavaly október 10-én a HVIM egyik ülésén megbízta Beke Istvánt egy házi készítésű pokolgép gyártásával, amelyet a december elsejei román nemzeti ünnepen robbantottak volna fel Kézdivásárhelyen. A mozgalom erdélyi elnöke Bekét a terv kivitelezésével is megbízta. A HVIM kézdivásárhelyi elnöke ezen az ülésen vállalta, ugyanakkor a későbbiekben ki is tervelte a robbantás előkészítését és végrehajtását – állítják az ügyészek.

Történelem az ügyészség szemszögéből 

A vádirat hosszadalmas történelmi visszatekintővel indít, amelyből nem hiányzik a Magyar Gárda, a Betyársereg, Székely Légió megalakulásának bemutatása. Az ügyészek azt állítják: a HVIM erdélyi szimpatizánsai a Romániában is egy paravánként szolgáló szervezet, a Szent László Serege Egyesület ernyője alatt tevékenykednek. E szervezet révén egyebek mellett a magánszemélyek kétszázalékos adófelajánlásait, de akár közpénzek felhasználásával is szervezhetnek rendezvényeket és terjesztik a HVIM eszméit Romániában, megfélemlítik ugyanakkor az erdélyi román közösségeket – olvasható a vádiratban.

Az ügyészek szerint a Csíkszeredában az Avram Iancu bábut elégető Csibi Barna köré tömörülő fiatalok jártak közbe az akkori Magyar Gárda vezetőinél az úgynevezett Székely Hadosztály létrehozása érdekében, amely már 2009-ben Kolozsváron is feszültséget keltett a Nagy-Magyarország és Székelyföld zászlajának ellenséges szándékú kitűzésével. Mint a vádiratban írják, a magyar szélsőségesek nyelvi leleményességgel játsszák ki a román jogszabályokat: nem felvonulást, hanem megemlékezéseket szerveznek, utóbbihoz pedig nincs szükség hatósági engedélyre.

A felsorolásból nem hiányzik az a Maros megyei származású Szász Endre István, akit 2009-ben tartóztatták le a magyar hatóságok, mivel „a HVIM-hez tartozó szervezet tagjaival” szocialista kormánytagok ingatlanjának felrobbantását tervezte. Ugyancsak az erdélyi származású terroristák közé sorolják a szovátai származású Magyarosi Árpádot, akit a bolíviai kormányerők öltek meg 2009-ben. „A nyilvános adatok szerint Magyarosinak a HVIM-ből kivált Erdélyi Magyar Ifjakkal voltak kapcsolatai” – írják az ügyészek. A vádirat szerint e szélsőséges szervezetek rendezvényeinek – ahova katalán, baszk, észak-ír politikusokat hívnak meg – az a célja, hogy románellenes érzelmeket keltsenek a magyar közösségben.

A háttérismertetőből nem hiányoznak az 1990-es marosvásárhelyi események, de az 1984-es sepsiszentgyörgyi robbantás sem, amikor egy gyerek életét veszítette. A vádirat szerint utólag a tettes Magyarországra menekült, „a történelem pedig bebizonyította, hogy Magyarország védelmet biztosít a Romániában vád alá helyezett személyeknek”.  A dokumentum azt állítja: miután a hatóságok Beke Istvánnál házkutatást tartottak, a jobbikos Zagyva Gyula látta el egyebek között jogi tanácsokkal Szőcs Zoltán erdélyi HVIM-elnököt.

A vádirat 70 oldalán keresztül az ügyészek folyamatosan hangoztatják, hogy az elkövetők és az említett szervezetek a Nagy-Magyarország visszaállítására törekednek. Ennek illusztrálására rengeteg fényképet használnak fel, a felsorolt szervezetek különböző üléseiről, Vesszen Trianon feliratokkal felvonuló fiatalokról, vagy pedig maszkos férfiak gyakorlatozásáról készült fotókat.

Egy robbantás a Gábor Áron téren, egy pedig a földgázvezetéken

A vádirat szerint a Román Hírszerző Szolgálat 2015. október 23-án értesítette a DIICOT-ot arról, hogy a HVIM Kovászna megyei tagjai az alkotmányos rend ellen szervezkednek és a nemzetbiztonságot veszélyeztetik. Az ügyészség rendelkezésére bocsátott telefonlehallgatások jegyzőkönyve szerint 2015. október 10-én Szőcs Zoltán azt szabta Beke feladatául, hogy „december elsejére … szereljetek fel körülbelül 20 darabot … egy kronométerrel … több helyről is indulhat … ha nem tudsz rendelni, van nekem egy dobozzal. Már látom, hogy vetik földre magukat, erről a BBC is beszélne… látniuk kell, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek … úgy kell szervezzük az akciót, hogy a gyanú ne terelődjön ránk, valahova el kell utaznunk azon a napon.”

A merénylet tervéről az ügyészség már korábban is beszámolt, ezek szerint Beke István pirotechnikai anyagokból (petárdákból) több, távirányítóval aktiválható robbanószerkezetet készített, amelyek terveik szerint a december elsejei kézdivásárhelyi felvonulás alatt robbannak fel, megrémítve az ünneplő román felvonulókat. A lehallgatott telefonbeszélgetések átirata részletesen ismerteti a robbanószerkezet felépítését is. 

A beszélgetés résztvevőit lelkesítette az ügyészek szerint a merénylet terve: „azt fogják mondani, hogy Kézdivásárhelyt terroristák támadták meg” – hangzott el a beszélgetésükön. A hatóságok a Beke Istvánnál tartott házkutatás alatt egy házilag készített időzítő készüléket találtak, ugyanakkor több doboznyi 2-es és 3-as besorolású petárdát.

A „pizzának” nevezett robbanószerkezet összeszereléséről és a robbantás tervéről szóló beszélgetésen több személy is részt vett, azonban a vádirat szerint az ügyészek nem találtak arra utaló bizonyítékokat, hogy a vádlottaknak utólag mások is segítettek volna a tervük kivitelezésében.

Az orosz szál

A lehallgatott beszélgetéseken részt vett egy meg nem nevezett személy is, aki azzal biztatta Szőcsöt és Bekét, hogy akár külföldi támogatáshoz is juthatnak a robbantásokat követően.

Szőcs Zoltán: De mennyire biztos, hogy támogatnának?

XX: Az oroszok? Egészen biztos. De egy erős szervezet kell ehhez, amelyik fel is tud mutatni valamit.

XX: Ehhez lehet támogatást szerezni?

XX: Ezt nem tudom.

XX: Ha (…) támogatnának valamivel …

XX: Senki, míg nincs konkrét akció.

Szőcs Zoltán: Az a baj ezekkel az akciókkal, hogy pénz kell a megszervezésükhöz.

XX: Attól függ. Az interneten rengeteg leírás van robbanóanyagok készítéséről. Összeszedtem mindent, a bénító gázoktól kezdve, a harci gázakon át, a legbonyolultabbig. Az arabok mindent feltesznek az internetre, csak tudnod kell, hol keresd.

XX: Keményebb akciókra van szükség.

XX:  (…) A térképet ideadta. Itt van az erdélyi gázvezeték … egyik megy Bukarestbe, a másik Moldovába. Annyit mondtam Lacinak, hogy érdeklődött, és tudja, hol van az utolsó…

XX: Nálunk halad át a két vezeték…

XX: A föld alatt mennek.

XX: Igen, de az Ojtozi-szorosnál a patak fölött haladnak 10-20 méteren át.

XX: Igen? (…)

XX. Láthatóak.

Szőcs Zoltán: Pontban karácsonykor kellene levegőbe repíteni.

XX: Én senkit nem bátorítok erre.

XX: Én inkább a villanyhálózatban látok lehetőséget…

XX: A könyvemben pontosan le van írva, mit kell tenni a póznákkal. Sok példa is van benne.

XX: A hetedik pontnál írtam a HVIM tevékenységének álcázásáról. Nem tudom, milyen saját cégetek van, hol dolgoztok. A legjobb lenne egy behajtó cég. Profi módon lehetne megcsinálni, az adóst le kell ellenőrizni, ehhez információkat gyűjteni … ezek a tevékenységek illenének …

Szőcs Zoltán: Igen. Mi szoktunk ilyent csinálni …

„A magyar szabadságharcos kézikönyve”

A lehallgatott tanácskozás alatt a HVIM-esek többször is hivatkoznak a beszélgetésben részt vevő, vélhetően nem román állampolgárságú személy kiadványára, „A magyar szabadságharcos kézikönyvére”. Elhangzik az is, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. Az ismeretlen férfi – akit a vádirat más részein STI iniciálékkal jelölnek – arra is tanácsokat ad, miként kommunikáljanak HVIM-esek, hogy a hatóságok ne hallgathassák le őket. A dokumentum egy helyen meg is nevezi ezt a titokzatos személyt: „Sebestyén Teleki István, az erdélyi HVIM-vezetők mentora”.

A vádirat szerint a vádlottak folyamatosan hangoztatták ugyan a kihallgatásukkor, hogy nem terveztek semmiféle merényletet, csak viccelődtek egymás között, ám ezzel ellentmond, hogy az ilyen találkozókra telefonjukat nem volt szabad magukkal vinni.

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Szőcsék A magyar szabadságharcosok kézikönyvének egy kivonatát is megkapták, amit vázlatosan a vádirat is ismertet. A kiadványnak az ügyészek által ismertetett részletei a gerillaháborúra való felkészülésről szólnak: fegyverzet beszerzéséről, különböző szabotázsakciók – útblokádok kialakítása, gépkocsik megtámadása, az áram- vagy telefonhálózat elleni akciók, vasúti sínek vagy hidak felrobbantása – végrehajtásáról.

A DIICOT szerint a bizonyítékokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a december elsejei merényletet más akció is követte volna, ez lehet a magyarázata a nagy mennyiségű robbanóanyag beszerzésének. Az ügyészek kitérnek arra is, hogy a HVIM-tagok Beke István esztelneki telkén airsoft lövészetet gyakoroltak, ami szerintük már több volt szórakozásnál: a résztvevők félkatonai alakulatokra jellemző kiképzést tartottak, e mellett túlélési technikákat sajátítottak el.

A lefoglalt pirotechnikai eszközökkel az Országos Kriminalisztikai Intézet kísérleteteket végzett. A vádirat szerint szakvéleményezésében az intézet megállapította, hogy a vásárolt petárdák összesen 1,546 kg robbanóanyagot tartalmaztak. A szakértők azt állítják: a Beke által tervezett bomba felrobbanása – a megvásárolt petárdáknak csupán tíz százalékát felhasználva – egy MK2 típusú kézigránát detonációjával lett volna egyenértékű. Egy ilyen erejű robbanás akár halálhoz vezető súlyos testi sérüléseket, emellett pedig a merénylet tervezett helyszínén, vagyis Gábor Áron téren jelentős anyagi károkat okoz.

A valamivel több mint 70 oldalas vádirat jól érezhetően arra erősít rá, hogy a vádlottak olyan románellenes szervezet tagjai, amely célja meggyengíteni az államhatalmat „az úgynevezett Székelyföldön”. Terroristának nem nevezi az őrizetben levő személyeket, de folyamatosan utal arra, hogy az ügyészek szerinti tervezett robbantások terrorista cselekedetnek minősülnek. A vádirat hangsúlyozza: a tervezett robbantás az 1990-es marosvásárhelyi eseményekhez hasonló légkört teremtett volna a térségben.

A DIICOT vádirata alább olvasható.

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?