Vádat emeltek Beke István és Szőcs Zoltán ellen

Vádat emelt a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Szőcs Zoltán és Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője ellen - közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.

Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. Mindkét férfi előzetes letartóztatásban várja ügye tárgyalását.

Az ügyészségi közlemény szerint a hatóságokhoz 2014 óta érkeztek jelzések "a magyarországi szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom romániai szárnyához" tartozó személyeknek a saját testi készségeik fejlesztése iránti érdeklődéséről. Ezt az érdeklődést idegen és kettős állampolgársággal rendelkező személyek ébresztették fel, azzal a céllal, hogy erőszakos cselekedeteket kezdeményezzenek "autonomista és revizionista célok" eléréséért, "Nagy-Magyarország visszaállításáért".

A vádhatóság megemlíti, hogy a HVIM romániai tagjainak egy 2015. október 10-i (lehallgatott) beszélgetésén Szőcs Zoltán azt a feladatot szabta Beke Istvánnak, hogy házilag készítsen egy robbanószerkezetet, és hozza ezt működésbe Kovászna megye területén 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén. A közlemény szerint Beke István "lépéseket tett" a robbanószerkezet előállításához szükséges eszközök beszerzése ügyében.

Az ügyészség közlése szerint a büntetőpert első fokon a bukaresti táblabíróság tárgyalja.

A hatóságok Beke Istvánt 2015. december 1-jén, Szőcs Zoltánt pedig december végén tartóztatták le. A házkutatások során kiderült: Beke István korábban 400 petárdát vásárolt.

A HVIM erdélyi szervezete a közösségi oldalán korábban közleményben tiltakozott tagjai meghurcolása ellen, és követelte, hogy az ügyészség hozza nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen tagjai az állítólagos merényletet eltervezték.

A székelyföldi terrorvád miatt decemberben estéről-estére, majd januárban heti egy alkalommal tömegek vonultak az utcára Kézdivásárhelyen, szolidaritásukat fejezvén ki az őrizetbe vettekkel, és bizalmatlanságukat fejezvén ki a hatóságok eljárásával szemben. Kisebb utcai megmozdulásokat Sepsiszentgyörgyön Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson is tartottak.

Kapcsolódók

Kimaradt?