Áfonyában úszott Vármező

Kilencedik alkalommal szervezték meg Vármezőn az Áfonyafesztivált. A három napos rendezvénysorozat szervezője a Vándor fogadó, fő támogatója a Maros megyei tanács és Nyárádremete önkormányzata, partnere a Maros megyei erdészeti hivatal.

Kádár Levente szervező a maszol.ro-nak elmondta: olyan állandó visszatérő vendégei is vannak a fesztiválnak, akik egy alkalmat sem hagytak ki, eddig valamennyi rendezvényre eljöttek. „Jövőre, amikor tíz éves lesz a fesztivál, ezeket a vendégeinket is díjazni szeretnénk valamilyen módon" – nyilatkozta a szervező. kadar

Mivel az áfonya a fenyvesek aljában terem, Vármezőtől csak tíz-tizenöt kilométerre található, ezért az erdészeti hivatal is hozzájárul a három napos rendezvényhez azzal, hogy biztosítja a gyümölcsöt.

„Az áfonya nyersen, főzve, cukorral, vagy cukor nélkül, lekvár, tea, likőr, kivonat formájában is fogyasztható, erjesztve és frissen, palacsintában, vagy mártásnak sült húsok mellé, nem csupán egy közönséges erdei gyümölcs, hanem orvosság – magyarázta érdeklődésünkre Kiss Sándor, a fesztivál egyik résztvevője. afonyasok

Elmondása szerint, ha teheti, maga megy ki az erdőre áfonyát szedni, ha nem, akkor az útszéli árusoktól vagy piacon szerzi be a sokféle betegségre, immunerősítőként, egészségmegőrzésre is használható csemegét.

„Az áfonyát sokan gyűjtik, általában úgy, hogy a „lelőhelyeken" töltik a nyár egy-két hónapját, ilyenkor begyűjtik az erdei gyümölcsöket, gombát, ezeket az erdészeti hivatal gyűjtőpontjain vagy az országút mentén értékesítik" – magyarázta Kiss.

A szervezők minél több kikapcsolódni vágyót szeretnének vonzani a Nyárád partjára, a Bekecs lábaihoz.

"Áfonyás" kínálat

A három napig tartó rendezvénysorozat koncerteket, előadásokat kínált a résztvevőknek, továbbá fotókiállítással és kiselőadással hívta fel a figyelmet arra a számos gombafajtára, amely a vidék lombhullató erdeiben megterem.

{loadposition kmn}

A helyi kultúrotthonban a gombák és azok leírása, illetve Máthé Edit, nyárádremetei származású képzőművész kiállítása volt látható.

A rendezvényről nem maradt ki a séta, kirándulás, a történelemmel való ismerkedés sem, a szervezők kisebb-nagyobb gyalogtúrákat, szekeres sétát is biztosítottak a jelenlevőknek.

A vármezői fesztivál hagyományos eseményeként idén is felkeresték a közelben található, 823 méter magasan fekvő egykori vár maradványait.

Vármező a Felső-Nyárádmente települése, Szovátától alig 9-10 kilométerre fekvő település, a nyaralók egyik legnépszerűbb célpontja Maros megyében. A helység vendégfogadókkal, panziókkal, sátor- és jurta táborokkal, kempinggel, halászcsárdákkal várja a turistákat. Az augusztus első hétvégéjén szervezett Áfonyafesztivál, ahogy az őszi hőlégballon fesztivál is, a település népszerűsítését szolgálja.

Kimaradt?