Tudose: Románia gazdasági növekedése mutatja, hogy jó irányba halad az ország

„A kormányfő órája” alkalmából szólalt fel Mihai Tudose a parlament plénuma előtt hétfőn. A miniszterelnök azt mondta: ahányszor kormányon volt a Szociáldemokrata Párt (PSD), mindig jólétet és szilárd gazdaságot biztosított az országban. Tudose azt is bejelentette: a jövő évi állami költségvetés tervezete novemberben kerül a parlament elé. 

A Románia által elért, 5,8%-os gazdasági növekedés a legnagyobb az Európai Unióban, mondta parlamenti felszólalásában a miniszterelnök, aki szerint ez megbízhatóan mutatja, hogy jó irányba halad a gazdaság. „Az idei évre 5,2 százalékos gazdasági növekedést terveztünk és vállaltunk fel - bocsánat, ha meghaladjuk ezt” - mondta.
A kormányfő arra is kitért, hogy októberben kerül sor Románia eddigi legnagyobb gazdasági eseményére, amelyen több mint száz amerikai cég vesz majd részt. „Stratégiai és katonai tekintetben nagyon jól működik az Egyesült Államokkal való stratégiai partnerségünk, de annak gazdasági vetületét is meg kell erősítenünk” - fejtette ki. 

Mihai Tudose elmondta: a konszolidált államháztartási bevétel az utóbbi 7 hónapban 9 százalékkal több volt a tavalyi év azonos időszakához képest. Ez részben az adóhatóság (ANAF) hatékonyabb működésének, az eredményesebb adóbehajtásnak, általában véve pedig a kormányprogram egészének köszönhető - vélekedett a miniszterelnök, aki szerint az európai alapok lehívása terén is túl fogják lépni a kormányprogramban vállalt, 5,2 milliárd eurós összeget, „ha ilyen ritmusban halad” továbbra is az ország. 

A jövő évi költségvetésről azt mondta Tudose: novemberben a parlament elé kerül annak tervezete, hogy időben elfogadhassák azt. 

A nyugdíjbiztosító rendszer második pillérével kapcsolatban ismét kijelentette: „nem fog hozzányúlni” a kormány. 

Kapcsolódók

Kimaradt?