Mint mindenre, ami a romániai közéletben történik, a mostani kormányválságra is magyar szemmel érdemes tekinteni. Számunkra másodlagosak a legújabb hatalmi csata bukaresti mozgatórugói. A legfontosabb, hogy miként érint mindez minket, erdélyi magyarokat. Nézzük előbb az egyik főszereplőt, Ilie Bolojant. A PNL-s miniszterelnökre rossz szavunk nem lehet a magyarokhoz való viszonyulást illetően. Egyetlen kijelentés erejéig sem élt a magyarellenesség oly hálás eszközével, a magyar minisztereket hagyta dolgozni, Tánczos Barna miniszterelnök-helyettessel és Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is egyeztetett, amikor az indokolttá vált. 

A magyar-román államközi viszonyban Bolojan korrekt félként viselkedett, többször is tárgyalt Orbán Viktorral, legutóbb tavaly decemberben. Nem használta fel bel- vagy külpolitikai célra a magyar kormány bírálatát csak azért, hogy ezzel jó pontokat szerezzen magának Brüsszelben. Az áprilisi magyarországi választások után pár nappal már telefonon egyeztetett a győztes Magyar Péterrel, s bukaresti látogatásra hívta meg Magyarország leendő miniszterelnökét.  

Csakhogy a kedden bizalmatlansági indítvánnyal szembenéző volt nagyváradi polgármester olyan megszorító intézkedéseket védett körme szakadtáig, amelyek mindegyik koalíciós partnerét, így az RMDSZ-t is nehéz helyzetbe hozták. Joggal róják fel az RMDSZ-nek a szavazói, hogy szembement a választási kampányban hangoztatott üzeneteivel. Kelemen Hunor maga állította: nem lesz áfa- és adóemelés. Aztán a hajthatatlan Bolojan miatt lett mindkettő. 

Az RMDSZ-nek sovány vigasz, hogy Nicuşor Dan államfőt is kényelmetlen helyzetbe hozta a liberális miniszterelnök, hiszen az államfő írásba adta a kampányban az áfaemelés megakadályozását. Joggal zúdul az RMDSZ-re a magyar közösség egy tekintélyes részének elégedetlensége a véget nem érő tehernövekedés miatt. A szövetség választhatta volna az ellenzékbe vonulást, csakhogy azon az oldalon a számunkra legsötétebb erő, az AUR uralta a teret. Nem volt ott hely magyaroknak.

A mostani kormányválság másik főszereplőjére, a PSD-re sem lehetett eddig panaszunk, ha kizárólag magyar szemüveggel vizsgáljuk a Sorin Grindeanu vezette pártot. A mostani akciója viszont egy nagy adag bizonytalanságot és újra némi félelmet hoz az életünkbe. Bizonytalanságot, mivel nem tudjuk még, milyen gazdasági hatásai lesznek egy elhúzódó kormányválságnak, s ott tud-e lenni ugyanolyan súllyal a magyar érdekképviselet a következő végrehajtó hatalomban. Félelmet, mert a PSD oldalán, pillanatnyi szövetségesként ott menetel az AUR.

Nem ez az első alkalom, amikor Simionék kikerülnek a politikai karanténból, az USR korábban már belekarolt az AUR-ba, amikor az érdeke úgy kívánta. Most mégis más a helyzet. Az AUR esetleges kormányzati szerepvállalása már nem elvi lehetőség. Hogy ez megvalósul-e a nagyon közeli jövőben, az a pártok egyezkedésén és Nicuşor Dan ellenállásának hatékonyságán múlik. Az AUR minden eddigi megnyilvánulásáról ordít, hogy ott, ahol az ultranacionalisták megjelennek, fogyni kezd a levegő, előbb az RMDSZ, aztán a magyar közösség körül. Hogy ez csupán olcsó ijesztgetés? Könnyű lenne erre azt válaszolni, hogy oké, lássuk, kinek lesz igaza. Mégis azt mondom: inkább soha ne legyen ilyen tapasztalatunk.