Tom kapitány napiparancsa

Már az is kisebb csoda, hogy bőrrákgyanús tünetekkel és átvészelt csípőtöréssel dacolva megérte a századot, sőt átlépte a kerek küszöböt. Családi hagyományként az építőipariak szívósságát és kalkulusok iránti alázatát hozta; erre jött ráadásként a brit hadifegyelem, és az, hogy nem csupán művelte, de oktatta is a harckocsizás tudományát. Motorosversenyzőként a civil pályán vállalt küzdelemben, több trófea birtokosaként nem tudhatta, hogy két Guinness-rekordot is be fog seperni élete alkonyán. Tom Moore április 30-án újabb születésnapi tortán fújhatta volna el a gyertyákat… Marston Moretaine-beli házának udvarán tett maratoni vállalkozása a pillanatnyi példaértéken túl még valamire int: bármilyen briliáns szónoklat, vagy pazarul markettált politikai gesztus hatásában elhalványul a szolidaritás emberi léptékű megnyilatkozásai mellett. Ha egy nemzet válságban van, a krízist technikai értelemben menedzselni hivatott hatóságok és intézmények szakszerű fellépése mellett szükség van a sztorivá nemesedő történetekre, az azonosulást gerjesztő figurákra, az üzenetet hitelesen artikuláló hangokra. Sir Tom Moore, és az ő kerekes járókerete pedig pontosan ezt a hiányzó tételt hozta be a képletbe: előbb csak ötezer méteres távot vállalt be, ami száz sétának felelt meg, majd emelte e tétet: így lett a brit egészségügyi hálózatnak több tízmillió fontos támogatása, és a veterán tiszt kezdeményezésének közvetlen gyümölcse: a Tom kapitány Alapítvány, amely a magány ellen, az oktatásbeli esélyegyenlőségért és a nemzeti egészségügyi hálózatért hirdetett „hadjáratot”.

A tavaly lovaggá ütött nyugalmazott százados esete még az egykori brit birodalmi holdudvaron túl is kifejti hatását: valós átértékelésre ösztönöz (szívesebben gondolnám azt, hogy kényszerít) az idősek, szépkorúak, szeniorok társadalmi szerepét és – Tom kapitányra utalva – mozgásterét illetően. Az egyre inkább torzuló korfák miatt különben is kitolódik az aktív korszak, de most nem erre utalok: az elnagyolt ifjúsági politikák mellett legalább olyan nagy szükség lenne a felszínesen inaktívnak nevezett kategóriák – köztük is az idősek – „jelenképének” strukturálására. És itt nem a dinamikusan kezelt részmunkaidős foglalkoztatási törvényi háttérről, vagy a nyugdíjrendszert szavatoló új garanciákról kellene kimerítően értekezni, hanem az önkéntesség és a kezdeményezőkészség kereteit előbb megszabó, majd egyre bővítő döntéssorozatról, a mögötte felsejlő nemzedékstratégiai gondolkodásról. Talán még arról is, hogy az életfogytig tartó tanulás ürügyén hiába indulna temérdek képzés, az élet által szerzett tudás átadása aligha férne bele valamelyik kurzusba.  

A kilencvenes évek kora hajnalán belga kisvárosból érkeztek önkéntesek egy nyárádmenti településre: a tűzoltóegylettől a nőszövetségig és az önkormányzati elöljárókig terjedt a segélyekkel betoppanó delegáció, köztük akkori szemmel meglepően sok nyugdíjaskorú. Míg mifelénk legfeljebb a presbitériumban akadt volna hely számukra, mondhatni a küldöttség derékhadát képezték. Azóta Erdély-szerte a helyi önkéntes tűzoltóság már nem ritka jelenség, de azért alapvetően a dolgok nem változtak. Mint ahogyan a nyugdíjasklubok hirtelen redivivusa is nemegyszer csak addig tartott, amíg a választási kampányból kifogyott a szufla.

Lehet-e stílusos a halál? Vagy csak drámai érzékkel megáldott sorsfintor? Sir Tom Moore-t éppen az a járvány ragadta el, amely ellen oly hamiskás mosollyal indított offenzívát. Eltűnésének ténye hírügynökségi nyersanyag; holnap valamelyik nábob fog felajánlani kimondhatatlan összegeket a pandémia leküzdésére. Trendkövetésből, hiúságból, rivalizáló harsány mozdulattal. Tom kapitány életrajzának címe talán megvéd a feledéstől és a kesernyés utóíztől: Tomorrow Will Be A Good Day.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kimaradt?