1. Hétfő reggeli intermezzo: 8,53-kor buszmegálló, ahol kerek 19 percig játszom a várakozó utast, mert bizonyára a matinális csúcsba belefáradt tömegközlekedési vállalat „elfelejtett” járatot indítani, biztosan nehezen indul a hét, a vállalat is ember (most már érteni vélem, mire való a metróláz, mint sajátos kolozsvári tovatünet), csak a ledes hirdetőtábla ne tetézné a helyzetet, ahogyan önkényesen és rapszodikusan váltogat, többnyire a valósággal párhuzamosan.

2. Legalább közben van időm ide-oda sasszézni a frissen térkövezett járdán, ahol facsaró új padok és áramvonalas eresz egészíti ki a buszállomás díszletét. A járda kőkockái között a hézagok igen változatosak, mégsem tudom esztétikailag megfejteni, hogy egyesek miért billegnek, van, amelyik máris repedezett. Az ilyen munkát, melyet korszerűsítésnek, felújításnak vagy micsodának becéznek a helyi adminisztráció bükkfanyelvezetén, hát az ilyen minőségű melót bizony nem tudnám átvenni, de lehet, hogy a Városháza drónokból követte a munkálatokat, s ezért nem észlelte, hogy… hézag van. (Tudtommal volt a Hivatalnak helyszínre rendelt szakembere, aki…)

3. Közhírré tétetik, hogy a megyében már alig van olyan település (húsz százalékos magyarsággal), ahova nem került ki a kétnyelvű helységnévtábla – vívmány, melyet elvitatni nincs mód, s ok. Csak azt nem értem, hogy eközben a megyei szervezet székhelyén a bejárat feletti cégért miért nem lehet már hónapok óta kicserélni. Valakik vagy lefújták, vagy gyatra volt a festés, a belvárosi eső meg annyira szennyezett, hogy lemarta a feliratot.

4. A városban – még a járványos idők előtt – gyakran csúsztak egymásra események; tárlatnyitó, kamarakoncert, vagy kötetlanszálás között kellett ilyenkor választani a mindenkori kultúrafogyasztónak (és médiamunkásnak), bár a történések ugyanazon a pár négyzetkilométeren zajlottak. Két év alatt sem akadt elegendő idő, paripa, fegyver, hogy egy úgynevezett optimalizáló iroda és hozzá idomított applikáció ötlete megizmosodjon.

5. Megy (fel-, feldübörög) a szervezés a tavasz nagy eseménye, a népszámlálás ürügyén, az egyik kényes tétel, a Csángóföldön és a székelyföldi romaközösségeken kívül a vegyes házasságok kérdése, úgy tudni, dolgoznak rajta, drukkolok, csak nehogy alulszervezzék, és akkor újra egy-két elméleti szociológiai, és kultúrantropológiai széljegyzettel beérjük, pipáljuk a témát.

6. Kolozsváron negyedfelelősi rendszer jött létre a hatékonyabb problémakezelésre. Megkésett, de még nem kései igyekezet, s ha már működik, az eredményeket jó lenne kommunikálni, ütemesen, folytonosan, és kellőképpen csomagolva.

7. Március elsejére hívták össze a román törvényhozás plenárisát, hogy hitet tegyenek Ukrajna területi épsége mellett. Hogy miért kell egy teljes hetet várni ezzel az együttes üléssel? Szerdán, 23-án a képviselőház külpolitikai szakbizottsága két fontos törvénytervezettel küszködik: a Jordániával kötendő kölcsönös katasztrófavédelmi egyezmény és az a törvényjavaslat, amely szabályozza majd az oktatásbeli oklevelek Pruton túli és inneni kölcsönös elismerését-megfeleltetését. Van tehát munka bőven, miközben az orosz hadi gépezet… persze értem én: valakinek meg kell „organizálni” azt a plenáris ülést.

Az ökölvívásban nyolcig szoktak számolni, ha a bokszoló földre kerül, leállok ennyinél, mert még elkap a hév, és nem fogok tudni befékezni, én pedig véleménycikkre szerződtem, nem regényfolyamra, és mert meg kell szerveznem a holnapomat, a mikénttovábbjaimat.  

(Kép forrása: agendaage.hu)