El tudta felejteni a kínos ankarai diplomáciai sértést, azt, hogy miközben Erdogan szultán porig alázta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy jelezte: nincs számára karosszék, csak egy dívány, Charles Michel, az Európa Tanács elnöke nem sietett kolléganője segítségére, inkább szerepet vállalt a megalázásában? (Előbb azzal érvelt, hogy az ET elnöke magasabb rangú, mint az EB vezetője. Aztán úgy próbálta kimagyarázni macsó bárdolatlanságát, hogy nem akarta kockára tenni a török-EU tárgyalások sikerét, noha ő végig feszengett…) Nos, én nem tudom feledni.

És úgy tűnik, nem csak én! Ursula von der Leyen sem borított fátylat az ügyre. A megalázottság érzéséről beszélt a tegnap az Európai Parlamentben, és bejelentette, hogy az Európai Bizottság a „sofagate” margóján jogalkotást kezdeményez a nők és gyermekek védelmében.

Az EP a járványhelyzetet, valamint Ursula von der Leyen és Charles Michel ankarai látogatását vitatta meg. Hosszú idő óta ez volt az első olyan vita, amely során a járványkérdés háttérbe szorult, mert az európai parlamenti képviselőket élénkebben foglalkoztatta a „sofagate”, azaz Ursula von der Leyen félreültetése.

Charles Michelről ankarai látogatása után egyre többször jut eszembe gyerekkorom meséinek esetlen antihőse jut eszembe, aki miközben felrúg minden széket, minden asztalt, minden jóérzést, egyre csak azt mantrázza, hogy „óbocsánatelnézést!”.

Bocsánatot kért Von der Leyentől, majd így folytatta: „Hallom mindenünnen a kritikát”. Hogy mit értett meg a bírálatokból, az kiderült az „én nem vagyok antiszemita, de” típusú mentegetőzéséből, miszerint saját magát a nemek közötti egyenlőség szorgalmazójának tartja, az Európai Bizottság protokollszakemberei pedig ott sem voltak Ankarában, a tanács munkatársai nem jutottak be előzetesen abba a szobába, ahol az ültetési baki történt.

Ursula von der Leyen válaszában elmondta, hogy megalázva és egyedül érezte magát az ankarai találkozón, az Európai Bizottság első női elnökeként arra számított, hogy ennek megfelelően bánnak majd vele. Az Európai Tanács elnökének és a török elnöknek egyaránt odaszúrva arra emlékeztetett, hogy a korábbi hasonló szintű találkozókon mindig megoldották, hogy egyforma ülőhely jusson a vezetőknek. „Persze akkor nem voltak közöttük nők...” Az Európai Bizottság elnöke szerint a ratifikációk hiánya nyomán alternatív megoldásokhoz kell nyúlni a nők és gyermekek védelmében, az erről szóló jogalkotást az EB pedig hamarosan meg is kezdi.

Beszédének végén Von der Leyen felháborodottságának adott hangot amiatt, hogy maguktól értetődő dolgokról – például a nők, a romák, a homoszexuálisok védelméről és egyenlőségéről – kell hosszasan beszélnie 2021-ben. (Jól esett volna, ha megemlíti az európai őshonos kisebbségek rendezetlen helyzetét is, de hát ez más történet.)

Visszatérve Charles Michelre! Világossá vált, hogy hiába tartja magát a nemek közötti egyenlőség szorgalmazójának. A szorgalom, ha bunkósággal társul, káros. Michelben talán máig fel sem ötlött, hogy nem az a legnagyobb baj, hogy a protokollszakértők nem tarthattak terepszemlét, hanem hogy neki eszébe sem jutott felajánlani az Erdogan melletti karosszéket Ursula von der Leyernek, pedig erre az udvariasságra a hímsovénnek tartott székelyföldi nagyapám engem is megtanított.

Az a legnagyobb baj, hogy miközben a török elnöktől nem is vártunk mást, de Charles Michelben igenis csalódtunk. Hiába pöffesszkedett a fontosságát látszólag hangsúlyozó karosszékben, a szék és a szófa közt a földre esett.

Eltűnődöm, nem kellene-e ott billenteni, ahol ilyenkor, huppanáskor egyébként is fájni szokott, ha már nem jut eszébe lemondani.