banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Rondán élni vagy szépen meghalni?

Vegyél egy Európa-bajnoki címvédőt, egy világbajnoki címvédőt és a korábbi világbajnokot, majd adjál hozzájuk egy olyan, sokak által lesajnált és teljességgel esélytelennek tartott csapatot, amelyet a világon a 37., Európában pedig a 20 helyen rangsorolnak. Ezután rendezz egy fogadást: tippeljék meg, ki lesz a „halálcsoport” boxzsákja. Avagy melyik alakulat hálójában lesz túl gyakori vendég a pettyes, a laszti, a bogyesz, a zsuga, a bőr, a gömb, a bogyó, a golyó, melyik csapatról néz majd úgy ki, mintha a focit levelezőtagozaton tanulták volna, melyik válogatott fogja végigmatinézni mindhárom csoportmeccsét, szerencsésnek mondva magát, ha alkalomadtán össze tud hozni egy becsületgólt.

Nos, azt hiszem egyértelmű, milyen eredményt hozott volna egy ilyen felmérés, így érthető, hogy a magyar válogatott azzal, hogy felülírta az odssokat, szinte sokkolta a világot, kivívva annak elismerését. Az sem mindennap fordul elő, hogy ideig-óráig szándékosan lemondjak Hajdu B. szenzációs aranyköpéseiről, csak azért, hogy halljam, amint a román szpíkerek dicsérik a magyarokat. Persze, mert ezúttal eszük ágában sem volt, hogy politikát is vigyenek a sportba.

Sajnos nem mindig és nem mindenkinek sikerült távol tartani a politikát a gyeptől. Ugyanis több nyugat-európai médium és politikus is (köztük Angela Merkel német kancellár) „aggodalmuknak adtak hangot”, amiért egyes helyeken teltházas stadionokban játsszák az Eb-mérkőzéseket. Az idézőjeles részt talán az „irigykedtek” igével lehetne helyettesíteni. Meg aztán ott volt ez az idétlen szivárványozás is. Fura dolog a kirekesztés ellen tiltakozni egy olyan kontinenstornán, amelyet kizárólag a férfiak számára rendeznek, vagyis sem az ifik, sem az öregek, sem a nők, sem a lányok, sem a harmadik, negyedik, vagy tudomisén hányadik nem tagjai nem rúghatnak labdába. Fura dolog az egyenlő bánásmódért és a hátrányos megkülönböztetés ellen tüntetni egy olyan sporteseményen, ahol például Olaszország minden csoportmeccsét Rómában, az angolok pedig Londonban játszhatták, miközben Svédország 9000 kilométert nyomott le a Szentpétervár-Sevilla útvonalon oda-vissza, Svájc pedig 6200 kilométert a Róma-Baku-Róma útvonalon. Ennyit az esélyegyenlőségről...

Összegezve, bár perceken múlott, hogy ne mutassunk fityiszt a fogadóirodáknak, végül tényleg az történt, amit előre megjósoltak: Magyarország lett a halálcsoport áldozata. Igaz, ezt megelőzően kiváló benyomást keltett. Tapsot és dicséretet érdemelt ki. Elismerést. A végén pedig szépen halt meg, míg ellenfele rondán élhet tovább. És bár elsőre könnyűnek tűnik, nem is tudom, hogy a szívem mélyén melyiket választanám. Mert van, amikor túl kell látni az eredményen. Ha egy 17 milliós ország (Hollandia) képes minden Eb-n vagy vébén titkos favoritként indulni, ha egy 4 milliós nemzet (Horvátország) képes futószalagon gyártani a világklasszisokat, és eljutni egy vébédöntőig, akkor a megfelelő körülmények megteremtésével mindez a magyarok számára sem lehetetlen. Mi több, abból, amit láttunk, úgy tűnik jó úton járunk. A jelenlegi állás szerint most egy kicsit szomorúak vagyunk, de roppant büszkék!

(Címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Kapcsolódók

Kimaradt?