Recseg-ropog a 21. század. A globalizált kapitalista világgazdaság sem tudta megakadályozni, hogy ismét vér folyjon a geopolitika tektonikus lemezeinek ütközőzónájában. A háború közvetlen borzalmain túl, döbbenetes megtapasztalni, hogy a végletesen integrált és világszinten összehangolt kapitalista gazdaság hogyan kerül önmagával ellentmondásba csupán néhány nap alatt. Most megtapasztalhatjuk, hogy nem csak a nukleáris reaktorokban és az atombombában, de a világgazdaságban is vannak láncreakciók.

Világpolitikai jelentőségű háborúra gazdasági szankciókkal válaszolni – a gyengeség beismerése. Nem fog működni. Soha nem működött. Pótcselekvés! Ukrajna orosz inváziója óta a gazdasági szankciók terén egyik drámai bejelentés a másikat követi, a világgazdaság megbolydult, mint egy hangyaboly. A kapitalizmus egyetlen létalapja, a profit hajszolása, hirtelen másodlagosnak tűnik. Az eddig olajozottan működő rendszer most inkább a saját pusztulását kockáztatja, a civilizált világ szigorú erkölcsi nagyságára és humánus értékrendjére hivatkozva.

Fájdalmas, mégis felemelő lenne, ha mindez igaz lenne, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni. Várjunk türelemmel. A megingathatatlan erkölcsi nagyságra alapozott kemény nyugati intézkedések védőpajzsa hamarosan repedezni fog.

A globalizáció és a kapitalizmus esküdt ellenségeinek az öröme túl korai. A szankciók elkerülhetetlenül visszarúgnak kidolgozóikra, és ez hamar relativizálni fogja a civilizált világ finnyás erkölcseit. A gazdasági büntetőintézkedések nem fogják az orosz elnököt a magamagának kijelölt útról letéríteni, egyvalamire viszont biztosan jók: végképp a karjai közé hajtják az orosz népet. Az orosz értelmiségiek, a jóllétét féltő középosztály exodusa hamar lecseng. Őket egyébként nem az autoriter rezsimet elítélő, előle tüntetően emigráló hősökként, hanem gyanakodva fogadják szerte a világon. Az oroszok legtöbbje azonban hazájukban marad és – a külvilágtól végképp elszigetelődve, egyben a civilizált nemzetek által mélységesen megalázva – elfogadják sorsukat.

Rendkívüli szimbolikus jelentőséggel bíró események történtek a napokban. Sok más cég mellett, a Pepsi Cola, a Coca Cola, a KFC és a Mc’Donalds elhagyta Oroszországot. Feltételezem, Oroszországban is tömegek éltek függőségben ezekkel a cégekkel, márkákkal kapcsolatban, akárcsak máshol a világon. Elvonási tüneteik lesznek. Mint minden addikció esetén, ezen tömegek kielégítetlensége, tehetetlensége is hamar gyűlöletté változik. Coca Cola és Mc’Donalds nélkül is lehet élni, viszont aki elvette, pontosabban visszavette azt tőlük – Amerika –, nem számíthat tovább semmiféle jóindulatra.

Miért vonulnak ki ezek a cégek? Minden elhúzódó amerikai–orosz konfliktus ellenére nem zaklatta őket Oroszországban senki. Hivatalos nyilatkozataik az ukrajnai invázió elfogadhatatlanságával, annak szigorú elítélésével magyarázzák döntésüket. Az erkölcsös magatartás példaképeinek tűnnek, mert inkább lemondanak a profitról – működésük egyetlen céljáról és értelméről –, mintsem mocskos kompromisszumokat kössenek, és továbbra is egy olyan ország polgárait szolgálják ki burgerrel, sült csirkével, amelyik lerohanja szuverén szomszédait.

Pedig a magyarázat pontosan fordítva igaz: nagy az orosz piac, de a világpiac sokkal nagyobb. Nemes szándékú oroszországi kivonulásukat jó marketinggel magyarázva, az ott elveszett bevételt sokszorosan visszahozzák máshol. Igen, még többet keresnek. Különösen a nagy multik esetében érvényes ez, de emellett természetesen működik a komformizmus meg a hisztéria is. Most már csakugyan mindenki megy, mert aki marad(na), annak annyi.

Mit akarok ezzel mondani? Az Al Caponét lekapcsoló rendőrségi csapat pénzügyi tagjának híres mondatára utalok: „Kövesd a pénzt!” Ha meg akarjuk a jelenségeket érteni, ne az emberek, országok hősködésére és képviselőik szívbemarkoló erkölcsi prédikációira, hanem a nagyon is jól felfogott érdekeikre kell figyelni.

Putyin nem rejtegetett érdeke, hogy saját hatalmát kiterjessze, akár országa helyzetének megrendülése árán is. Az orosz elnök lelkére vette egy majdhogynem testvérháború kirobbantását. A történelem ítélkezik majd fölötte. Az ukrán elit is saját jól felfogott érdekeit követte. Nem érték be az EU-csatlakozás előkészítésével, mindenáron NATO-tagok is akartak lenni. Ne felejtsük, ezek a csatlakozási folyamatok – ahogyan azt a tények más országokban is bizonyítják – nagyon is megérik az elitekhez tartozóknak.

Az ukrán elit nyilvánvalóan elszámította magát. Ezért most az ország, a lakosság csúnyán megfizet. Amerika, Ukrajnához, a térséghez kötődő geopolitikai és gazdasági érdekei közismertek, nem untatom olvasóimat felsorolásukkal. Egy mondatban: Amerika nyer a békéből, ugyanakkor nyer a háborúból is.

Az ukránok becsülettel felvették a harcot a betolakodókkal szemben, kiérdemelve ezzel a világ csodálatát, de ne felejtsük, saját otthonukat, szülőföldjüket védik, ezért hősiességük természetes. Aki nem harcol, az csak áldozat. Akiket én végtelenül csodálok, azok az orosz polgárok, akik a háború ellen tiltakoznak Oroszországban. Lelkiismeretük szavát követve mennek a háború ellen tüntetni, békét követelni, még akkor is, ha ezért a rendőrség elhurcolja őket. Sorsuk bizonytalan. Ennél nagyobb bátorságot, emberi nagyságot nem ismerek.

(Borítókép: Orosz rendőrök tüntetést oszlatnak fel | Illusztráció: Agerpres/EPA)