Románul beszélj, vagy kiállítalak – Súlyos nyelvi diszkrimináció egy sportmérkőzésen
A Kézdivásárhelyi SE ifjúsági női labdarúgócsapata vasárnap, szeptember 28-án a Nagyszebeni Interstar ellen játszott idegenbeli mérkőzést a 3. Ligában. A mérkőzés 1-1-es állásnál, a 70. perc környékén történt egy súlyos diszkriminatív incidens, amely nemcsak a mérkőzést, hanem a sport szellemiségét is súlyosan érintette – írja közleményében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.
A közlemény szerint a játékvezető arra kényszerítette a Kézdivásárhelyi SE játékosát, hogy csak románul beszéljen a pályán, különben kiállítja és az öltözőbe küldi. Ez az eset felháborította a csapatot, hiszen egyértelmű etnikai diszkrimináció történt, amely elfogadhatatlan és ellentétes a sportban képviselt alapvető értékekkel.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat teljes mértékben elítéli az ilyen jellegű diszkriminatív megnyilvánulásokat, amelyek nemcsak jogszerűtlenek, hanem mélyen sértik az emberek egyenlőséghez való jogát és a sport szellemiségét. A történtek súlyosan rontották a mérkőzés sportértékét, és maradandó hatással voltak a csapat tagjaira, akik a helyzet után demoralizáltan hagyták el a pályát.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Kézdivásárhelyi SE csapata 15 éves körüli lányokból áll, akik a sportpályán nemcsak technikai tudásukat, hanem emberi értékeiket is formálják. Ebben a korban a fiatalok különösen érzékenyek a társadalmi igazságtalanságokra, és a diszkrimináció ilyen jellegű tapasztalata hosszú távú hatással lehet az önbizalmukra és közösségi kapcsolataikra.
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat feljelentést tett a megfelelő hatóságoknál, és szigorú intézkedéseket vár annak érdekében, hogy az ilyen esetek ne fordulhassanak elő sem a Kézdivásárhelyi SE csapata, sem más sportegyesületek esetében. Ilyen megnyilvánulásoknak nincs helye a sportpályákon, ahol minden sportolót egyenlő bánásmódban kell részesíteni, függetlenül nemzetiségétől vagy nyelvi hovatartozástól.
Benkő Erika, a szolgálat vezetője kifejtette: „Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyarokra szólnak rá, a legkülönfélébb élethelyzetekben, hogy ne használják a nyelvüket. Szeretném felhívni a figyelmet arra, újból és nyomatékosan, hogy ez nemcsak elfogadhatatlan, de törvénybe ütköző cselekedet. Csak úgy tudunk ez ellen a jelenség ellen fellépni, ha minden egyes alkalommal jelezzük ezeket és fellépünk ellenük. Várjuk, hogy a Diszkriminációellenes Tanács példás szigorral járjon el a bíróval szemben, miután ezt az esetet haladéktalanul jeleztük nekik.”
CSAK SAJÁT