Van egy rövid válasz a fenti kérdésre: mert megtalálta a közös hangot magyar kollégájával, Novák Katalinnal. A hosszabb magyarázat ennél cseppet bonyolultabb. A magyar-román viszonyban túl sok erő dolgozik a közeledés ellen ahhoz, hogy csak a szimpátia alapján szülessen döntés csúcstalálkozókról.

Milyen valós motivációk vannak, lehetnek tehát Iohannis budapesti vizitje mögött? A „Jó napot, PSD, jó napot, Ciolacu!” köszöntéssel a román politikai magyarellenesség történetének egyik legprimitívebb eszközével élő szász származású államfő a választási „szuperesztendő” beköszönte előtt pár hónappal már kampányüzemmódra kapcsolt, ahogyan a romániai politikum többi szereplője is. Iohannis, a nagyon maga alatt lévő Nemzeti Liberális Párt de facto vezére, az utóbbi időben riválisra talált a külpolitikai témákban. Bár az alkotmány szerint az ország diplomáciájáért elsősorban az államfő felel, a mindenkori miniszterelnökön múlik, hogy aktívabb, avagy visszahúzódóbb szerepet vállal külügyi témákban.

Marcel Ciolacu nem bolygatja a Iohannis felségterületének számító külügyminisztériumot, de bátran nyilatkozgat diplomáciai kérdésekben, s még Brüsszelig is elmerészkedett. A szociáldemokrata pártelnök – ha jövő nyárig meg nem buktatja valamelyik ellenlábas hazai titkosszolgálat – a Cotroceni-palotát célozta meg, ehhez pedig a külpolitikai jártasság bizonygatásán a felmérések által jelzett többségi népakaratra is figyelnie kell: érdekvédő, bátor, szuverenista vezetőt szeretnének a románok. Orbán Viktorhoz hasonlót. Csak ne legyen magyar. És most már szász se.

A népszerűségi listákon szépen fölfelé araszoló Románok Egyesüléséért Szövetségnek épp az a problémája, hogy vezérét, George Simiont még a legrománabb románok sem gondolják kormányozni képes, Romániát külföldön megfelelően képviselő figurának. Ugyancsak közvélemény-kutatási adatok jelzik, hogy – bármennyire is gyűlölik olykor a magyar miniszterelnököt erdélyi szerepvállalásai miatt – Orbán Viktor nyilatkozatait, kiállását, kormánya politikáját példaként értékeli a romániai megkérdezettek tekintélyes része.

Az idei tusnádfürdői szabadegyetem a bukaresti politikai élet számára azért is volt érdekes, mert Magyarország miniszterelnöke belépett a román kampányba. Informális, szinte baráti ebédet fogyasztott Ciolacuval, majd tusványosi beszédében felmosta a padlót a Iohannis fémjelezte külügyminisztériummal, hogy végül egy budapesti rádióinterjúban „fiatal, erős és agilis” vezetőként jellemezze Ciolacut. Márpedig – ahogyan Szlovákiában, Szerbiában vagy Csehországban – nálunk sem mellékes, melyik Orbán-idézet kelt népszerűségi hullámot a közösségi médiában épp a választások közeledtével.

Iohannis és tanácsadói vélhetően úgy ítélték meg, nem túl taktikus, ha a román-magyar államközi viszonyt átengedik Ciolacuéknak. Így aztán október 11-én egy széles, de kényszeredett mosollyal az arcán a budai Sándor-palotában teszi tiszteletét Románia legrománabb szásza. Bármilyen megfontolás is vezetné Budapestre, a magyargyűlöletre mindig esélyes romániai választási kampánycunami előtt csak jót tehet a magyar-román kapcsolatoknak a Iohannis-vizit.