Ma Európa-napja van, amely az európai békét és egységet állítja reflektorfénybe. Európa-napját 1985-ben vezették be az Európai Közösségek (az Európai Unió jogelőd szervezete). A dátum a Robert Schuman által előterjesztett, 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozathoz kapcsolódik. Ez a nyilatkozat az, amelyet az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének tekintünk. Nyilatkozatában Robert Schuman francia külügyminiszter új politikai együttműködést vázolt fel Európa számára azért, hogy a kontinens országai között soha többé ne robbanjon ki háború.

Az Európai Unió honlapján május 9. az európai béke és egység emléknapjaként jelenik meg. És valóban a háborús készülődés közepette, a tagállamok politikai szempontokból történő első és második vonalba sorolása idején a béke és együttműködés szinte már csak emlék.

Európa elrablása nem új keletű. Korábban, már a II. világháború után mutatkoztak az Európa elleni merénylet jelei.

Márai Sándor a római Velence-palotában látott egy apró 16. századi szobrocskát, mely a közismert mítoszi jelenetet ábrázolja: Zeusz bika képében elrabolja a szépséges királylányt, Európét. Az író több hónapos utazása alatt mindvégig azt tapasztalta, hogy a szellemi Európát, melyre olyan jó volt fölnézni, elrabolták, Európa nincs a helyén. Márai 1946 novemberében indult európai körútjára, útiránya Svájc, Olaszország, Franciaország. Zürichben, Genfben, Bázelben, Bernben, Lausanne-ban, Milánóban, Rómában, Párizsban úgy találja, hogy Európa arca megváltozott, „ráncosabb, komolyabb” lett. Európa már nem ad olyan spirituális ösztönzést, mint amilyet ezelőtt adott, „a nyugati szellem mély válságon esik át”. „A világóra leng, és lehet, hogy Európa felett leng el” – írja Márai beszámolójában, amelynek Európa elrablása címet adta.

A második világháború utáni Európa nem állt úgy össze, mint az első háború után, nem maradt olyan kohézióban, mint előtte. „Egyszerre finoman elkülönböződött minden, mint mikor valaki hazudni kezd” – állapítja meg. Görög-római műveltség, kereszténység, humanizmus, aufklárizmus mind mind eltűnőben. „Volt egy európai műveltség, amelyről azok, akik éltek benne, évezredeken át azt hitték: hivatás” a múlté. A kultúra agónizált (a barbárság teret nyert), a technikai csapda működik: egyfelől a civilizáció újabb és újabb áldásaival ajándékozza meg az emberiséget, másfelől önálló, uralhatatlan életet él. Az elit és a tömeg végzetesen kettéválik: a civilizáció vívmányait habzsoló műveletlen tömeg, az örök jelenben való életeszmény közepette az elit is válságban van. Az egyéniség, a szabad gondolkodás eltűnőben, mindent áthat az erkölcsi válság. Ezt tapasztalja 1946–47-ben Márai. És így sóhajt fel: „Milyen ritka az emberszabású ember! Mind ritkább. A többi csak éppen olyan, hasonlít.”

Három év múlva Rober Schuman az együttműködésben látja és látattja Európa visszaszerzését.

Ma megismétlődni látszanak a múlt század negyvenes éveinek tünetei. És ismét az együttműködésben lelhetnénk fel a jövő zálogát, amikor a hatalom csúcsán sütkérezők nem vazallusokat, nem rabszolgákat keresnének a később csatlakozott államokban, hanem partnert. Akikben még fellelhetnék a hivatástudatot Európa iránt, a görög-római műveltség, a kereszténység, a humanizmus, az aufklárizmus iránt.

Egy hónap múlva EP-választások lesznek. Akik hisznek Európa örökségében, Európa jövőjében abban, hogy Európa örök, hallathatják hangjukat.

Reménykedhetünk, hogy bár sokszor elrabolták Európát, az európai emberek mindig megtalálták, és rövidebb, hosszabb ideig hihették, hogy az ő földjük, szellemi tartományuk a béke és az együttműködés földje.