„Amikor az embereknek nem lesz mit enniük, meg fogják enni a gazdagokat” – ezt Rousseau mondta, azt pedig József Attila írta le 1927-ben, hogy „ahol nincsen hús a babban, füstölt burzsuj főjjön abban”.

Egy friss Oxfam-jelentés szerint amíg csak az Egyesült Államok leggazdagabb embereinek vagyona több mint egytrillió dollárral nőtt a járvány kezdete óta, addig a nyomorban élő száma megduplázódott, 500 millióra nőve (és tegyük hozzá, hogy az utánuk következő néhány milliárd is hiányt szenved, ráadásul a trendek elsősorban a nőket és a színesbőrű közösségeket érintik).

Miközben így fest a valóság, negyedik évadát zárta a Feleségek luxuskivitelben – a VIASAT3 magyarországi csatorna saját gyártású sorozata, amelyben „hölgyek” „fényűző” „hétköznapjait” követhetjük végig. Mivel a sorozat célja „nem titkoltan a megbotránkoztatás”, ezért nem érdemes ezzel foglalkoznunk: tudható, hogy a fogyasztói társadalmakban az egyetlen életcél holmik megvásárlása, ezért könnyen lehet hergelni a kevesebb holmijú embereket a több holmijú emberek ellen (és a holmitlanok ellen is. Úgy hívjuk őket: a középosztály).

A luxususzítók viszont két értelemben eleségek: az egyik a Rousseau-i, József Attila-i értelmezés, amelyben, ha egyszer szakad majd a gát, akkor nem fog senki megmenekülni. Ezt a történelemből pontosan tudjuk: a „gazdagok szocializmusa” (azaz a védettség, amelyet az állam biztosít nekik) nem örök. Ma azt látjuk, amit 2008-ban: a felső tízezret a gazdasági válság miatt a társadalom közösen termelt pénzéből mentik ki, miközben a 99 százalék hálás lehet, ha a csontokért megversenyeztetik.

Egy másik értelemben viszont a celebipar fogyasztóinak eleségeivé is válnak. Ahogy ez másokkal is történik – csak itt a luxus a kontextus –, a magánügy közüggyé válik, az érdektelen érdekessé. A tömegek kognitív képességeinek rohasztására berendezkedett média olyan tartalmakat szállít, amelyekre semmi szükség: nem az olvasókat szolgálják, hanem azokat, akik profitálnak a sorozatból, a „nem titkolt megbotránkoztatásból”. Zabáljuk a moslékot.

Így juthat tudomásunkra például, hogy „A kádban kávézó Csősz Boglárka a kád mélyére ejtette az egyik drágaköves gyűrűjét”, vagy az, hogy „60 millió forint értékű ékszer díszelgett a luxusfeleségen”. Kiderül, „Polgár Tünde rosszul lett, miután 3 órát kellett buszoznia”, és érdeklődéssel olvashatunk arról, hogy „Áll a bál: a luxusfeleségek a botoxoláson balhéztak össze”.

Micsoda tartalmak. Nők az átlagosnál több holmival az átlagholmijúak figyelméért küzdenek, a kihívóik pedig TikTok-táncikák meg Twitter-mémversenyek, más celebek tyúkszemei, hajbeültetései és cuki kiskutyái, megszületett gyerekei, válásai és szeretői, reklámok és kvízek, horoszkópok és szuperhős-filmek, „influenszerek” és „márkanagykövetek” – a szürke ötven árnyalata.

Ez a luxus maga: a figyelmünket adni szemétért cserébe, korlátlanul zabálni az érdekesnek hazudott érdektelent. Fogyasztani az igénytelen, gyorsfagyasztott, futószalagon gyártott hulladékot, mintha a valóság megszűnt volna körülöttünk, mintha nem lenne valós tartalom is, amely valóban meghatározza az életünket. Azzal is jobban járnánk, ha a plafont bámulnánk a képernyő helyett.

A kérdés az, hogy melyik irányba mozdulunk el: ha ezek a luxuseleségek megmaradnak, az agyunkat rohasztó, szégyentelen celebipar, ha az ő igényeik után szaladunk, a gazdagok szocializmusának lelkes támogatóiként, a saját érdekeinket alárendelve, akkor a következő megálló a szakadék. Ezt már több milliárd ember érzi a bőrén, amíg mi pörgetjük az igénytelenséget a képernyőn.

De mi lesz akkor, amikor a luxuseleség nem a szégyentelen figyelemelterelést jelenti majd, hanem a „húst a babban”?

Újra kell gondolni a valósághoz és a valóságot közvetítőkhöz való viszonyunkat. Ha csak a járványra és a klímaváltozásra gondolunk, a „demokráciák” és diktatúrák által egyaránt űzött dezinformációs és valódi háborúkra, a növekvő egyenlőtlenségekre, nyomorra, éhezésre, lakhatási problémákra, akkor érthető, hogy nem a gyűrű meg a botox kellene elvigye a figyelmüket, sem a TikTokon tátogó kamaszok meg az unboxingok.

Nem méltó ez hozzánk, és káros is. Oda kell űzni ezeket a tartalmakat, ahová valók. A szégyenteljes múltba.