Ha Bródy János ma írná meg dalszövegét, valószínű, így hangzana:
„Jönnek az álhírek, mennek az álhírek
Ki az, aki tudja, honnan indulnak
Jönnek az álhírek, mennek az álhírek
Ki az, aki tudja, hová érkeznek”.

Talán csak azt tudjuk, honnan érkeznek. A sajtót megfojtó médiából.

Sejtik ezt a hírfogyasztói is, amint az kiderül az az INSCOP által, a News.ro megbízásából készített felméréséből.

Minden korábbinál akadálytalanabbul terjednek az álhírek, soha nem látott megrengethetetlen véleménygettók alakulnak ki, és példátlan sebességgel hasít a propaganda mindenfelé. A sajtó egyre inkább a háttérbe szorul. Egyre többen a közösségi oldalakról és tiktokos influenszerek hírvideói alapján tájékozódnak a világ eseményeiről. Ennek hatására a fősodratú média is tiktokosodik. A hírfogyasztás hovatovább az írásbeliség előtti időket idézi.

Vannak, akik mindezt csak tünetként értékelik, máshol van a baj forrása, vélik. „Nem az álhírek okozzák a válságot. Azok csak a tünetei egy sokkal súlyosabb problémának: annak, hogy megbomlott a viszony a hírek és a hírfogyasztók között” – írja Fred Skulthorp publicista a Critic magazinban. Írását magyar nyelven a metazin.hu szemlézte.

Abban ő is egyetért az aggódó értelmiségiekkel, hogy a közösségi oldalakon létrejött véleménygettók melegágyai az álhíreknek, amelyek hatására csak növekszik a társadalom megosztottsága és  radikalizálódása. Az előfizetőkért és a kattintásokért folytatott verseny a pártos elfogultság irányába tolta a médiaszereplőket. Illúziónak bizonyult a feltételezés, hogy a hírfogyasztók a tényekre és az elfogulatlan beszámolóra kíváncsiak: mint kiderült, a médiumok leginkább csak arra kellenek, hogy legitimálják a fogyasztók szektás politikai előítéleteit. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha maguk is egyre elfogultabbá válnak, és egymásra licitálva hergelik önigazolásra vágyó, ideológiai tekintetben homogén olvasótáborukat.

Skulthorp azonban tovább megy, szerinte mindez csak a válság mellékhatása. Nem a politikai elfogultság és az álhírek jelentik a legnagyobb problémát, hanem a média tiktokosodása. Egyre többen tájékozódnak azokból a hírekből, amelyeket ismerőseik osztanak meg a Facebookon. Egy friss felmérés szerint a brit fiatalok közül kétszer annyian tekintik elsődleges hírforrásnak a TikTokot, mint a BBC-t. Egy másik közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy a harminc évesnél fiatalabb amerikaiak egyharmada rendszeresen a TikTokból tájékozódik a világról. Noha az esetenként akár milliós követőszámmal büszkélkedő tik-tokos hírfolyamokból valójában egyáltalán nem lehet megtudni, mi történik a világban. 160 karakterben vagy egy pár másodperces  TikTok videóban bemutatni a világpolitika, a gazdaság vagy a társadalom összetett problémáit éppen annyira meddő próbálkozás, mint egy koreai popzenekarral előadni egy Wagner-operát – írja Skulthorp.

Az igazán súlyos problémának Skulthorp azonban mégsem a közösségi hírinfluenszereket és oldalaikat tartja, hanem azt, hogy az egyre inkább médiává silányuló sajtó is átveszi a népszerű közösségi média normáit. A bulvár keveredik a politikai hírekkel, és utóbbiakat is a közösségi médián edződött közönség elvárásaihoz szabják: szenzációhajhász és dramatizált módon tálalják. Ez pedig ördögi körhöz vezet: a tiktokosodó és politikailag elfogult médiával szembeni bizalom egyre csökken, ezért még többen követik az alternatív közösségi hírinfluenszereket, ami pedig további tiktokosodásra serkenti a halódó mainstream médiát.

Hogy mi lesz ennek a vége?

A folyamat végállomása Skulthorp szerint az írásbeliség előtti időket idéző média-ökoszisztéma lesz: az emberek ismerőseiktől, szájhagyomány útján tájékozódnak majd a világról.

Az emberiség elbutul és (félre)vezethetővé válik.

És fokozottan érvényesül, az ami Bródy előrevetített:

„Tűzként terjed, szél repíti, mint a folyó árad
Erdők súgják, völgyek búgják, láthatatlan szájak
Tenger ellen gátat emelsz, tüzet vízzel olthatsz
De egy álhírt, ha lábra kapott, többé el nem fojthatsz”