banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

 Így férkőznek be az álhírek az agyunkba

Kevert valóságban élünk, írtam korábban, ami alatt azt értettem, hogy olyan világot hoztunk létre, amelyben úgy keverednek a hírek az álhírekkel, hogy egyre nehezebbé válik az igazság szétválasztása a hazugságtól. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a külső vagy nyilvános reprezentációk szintjén egyre több álhír keveredik a hírek közé manipulált képek, videók, megtévesztő írások révén, hanem ezek idővel beépülnek a belső vagy mentális reprezentációk közé. Más szóval ezek az elménk részévévé válnak, és minél több álhírt fogadunk el igazként, annál könnyebb dolguk van az újabb álhíreknek, mert könnyebben találnak kapcsolódási pontot, és ezáltal utat az elménkbe, hogy ott megtapadjanak és beépüljenek a tudásaink és hiedelmeink közé. Ez a folyamat nem egyszerűen azért megy végbe, mert gyengeelméjűek lennénk, hanem azért, mert az álhírek terjesztői kihasználják agyunk kiskapuit és hátsó bejáratait.

Meglepő módon például nem várt negatív hatással párosul az álhírek terjedése szempontjából a számítógépek és okostelefonok egyre élesebb és élesebb képernyője. Korábban már látott, olvasott szavak láttán az emberek kognitív könnyedséget élnek át, mert ezeket a szavakat tisztábban látják és gyorsabban felismerik a korábbi tapasztalatuk miatt. Ennek az emlékezés illúziója az oka. Daniel Kahneman Nobel-emlékdíjas pszichológus Gyors és lassú gondolkodás című könyvében felidézi azokat a kutatási eredményeket, amelyek szerint egy szöveg olvasása kognitív feszültséget okoz és éberségre sarkall, ha nehezebben kiolvasható, netán homályos, ugyanakkor minél olvashatóbb egy szöveg, annál inkább a kognitív könnyedség uralkodik el rajtunk, ami csökkenti a reflektivitást. A kognitív könnyedséget tovább növeli az álhírek esetében a könnyed, egyszerű, közérthető nyelvezet, ami szintén az ismerősség tapasztalatát hozza magával és csökkenti az éberséget.

S ha már az ismerősségről esett szó, azt nem könnyű elkülöníteni az igazságtól, amit az igazság illúziójának nevez Kahneman. A többszöri ismétléssel el lehet érni, hogy az emberek hamis dolgokat is elhiggyenek. Ehhez még a tartalom teljes egyezése sem szükséges, egy kísérletben például azok a személyek, akiknek előzőleg megmutatták a „csirke testhőmérséklete” kifejezést, nagyobb eséllyel fogadták el azt az állítást, hogy a „csirke testhőmérséklete 620C”. Doktori dolgozatomban a hírek és álhírek Facebookon való terjedését vizsgáltam: az általam kutatott két hónapnyi adatbázisban az álhíreket, kétséges tartalmú bejegyzéseket terjesztő Facebook-oldalak posztjaiban megosztott linkek valamivel több mint egyharmada többször is megosztott linkekre mutatott, vagyis a két hónap alatt legalább kétszer megosztották ugyanazt a linket, de olyan linkeket is találtam, amiket tizenegyszer osztottak meg a vizsgált Facebook-oldalakon. Ennek következtében megközelítőleg a megosztott bejegyzések fele a két hónap alatt többször is megosztott linkekre mutatott. Az általam vizsgált megtévesztő Facebook-oldalakon legtöbbször megosztott tartalmak jelentős része egészséggel kapcsolatos tanácsokat, tippeket, egészséghiedelmeket fogalmaz meg, vagy „praktikus”, „titkos” tanácsokkal látja el az olvasót. Az ismételt megosztás ugyanakkor nem jellemző a valódi hírportálokra.

Mint ahogy az sem jellemző a mainstream médiára, hogy az egymással versengő híroldalak Facebook-oldalai egymás tartalmait terjesszék, az Origo például nem népszerűsíti közösségi oldalán az Index cikkeit, és ez fordítva, illetve a többi hírmédiára is igaz a vizsgálatom szerint. A megbízhatatlan forrásból származó híreket, a kétséges weboldalak linkjeit viszont az álhíreket is terjesztő Facebook-oldalak „közösbe teszik”, ugyanazt a tartalmat megoszthatja a Mindenegyben blog, a Tudásfája vagy a Tudnodkell Facebook-oldal is. Ezzel a praktikájukkal az álhíreket is terjesztő Facebook-oldalak több embert érhetnek el, nagyobb hálózaton terjedhetnek, növelik a hitelesség látszatát és segítik a bevésődést, illetve a tartalmak igazként való elfogadását, továbbá hosszabb ideig napirenden tudnak tartani egy témát. Ugyanakkor megerősítik saját „márkájukat” is, az emberek egy része valódi szerkesztőségként, a média részeként tekint az alternatív valóságot konstruáló oldalakra.

Az álhírek hihetőségét erősíti az is, hogy a felhasználók terjesztik azokat nyilvános reprezentációként egy-egy Facebook megosztás formájában. Azok az olvasók, akik érdekesnek vagy fontosnak találták ezeket a kétséges eredetű híreket, egyetlen gombnyomással terjesztőkké válnak, megosztják saját Facebook-profiljukon, így az ő barátaik esetében a személyes kapcsolat szintén növeli a tartalom hitelességét, hihetőségét. A saját kutatásomban azt találtam, hogy az álhíreket megközelítőleg kétszer annyian osztják meg, mint a valódi híreket.

Az előző bekezdés is rávilágít arra, hogy egy hírportál linkjét nemcsak a sajtótermék hivatalos Facebook-oldala terjesztheti, hanem a Facebook-felhasználók is. A kutatásom azt mutatta, hogy egy hír összesen megközelítőleg kétszer annyi interakciót kap átlagosan a teljes Facebook-közösségben, mint a hírportál saját Facebook-oldalán. Ezzel szemben viszont az álhíroldalak tartalmait terjesztő Facebook-oldalakon megosztott linkek mintegy harmincszor (!) annyi reakciót kapnak összesen, mint amennyit egy-egy megosztás jelent számukra a kétséges Facebook-oldalakon. Ez még annak fényében is jelentős, hogy egy álhíroldalra mutató bejegyzés a megbízhatatlan Facebook-oldalakon átlagban csak fele annyi reakciót kap, mint egy híroldalra mutató link a híroldalak Facebook-oldalán. Ez a teljesítmény részben annak köszönhető, hogy maguk a kétséges Facebook-oldalak többször is megosztják ugyanazokat a linkeket, részben annak, hogy több ilyen oldal is terjeszti ugyanazokat, illetve a közösségi, felhasználói megosztások is hozzájárulnak ehhez a „sikerhez”. Mindez summázva azt jelenti a kutatásom szerint, hogy egy álhír átlagosan megközelítőleg hét és félszer annyi interakciót (lájk, megosztás, komment) vált ki, mint egy hír.

Az álhíroldalak akarva-akaratlanul kihasználják az agyunk működésében rejlő „gyengeségeket”, a gyakori ismétlés az emlékezés és az igazság illúziója miatt növeli a hihetőséget, az álhíreket terjesztő Facebook-oldalak szövevényes hálózata a kölcsönön megerősítés révén szintén a hiteleségüket erősíti, akárcsak a felhasználói terjesztés. Minél többen minél több álhírnek dőlnek be, annál nehezebb felvenni a harcot az álhírekkel. S ha most a kedves olvasó hátradőlt a székébe, megnyugodva, hogy ez csak a „hülyéket” érinti, ő aztán egyetlen álhírnek sem dől be, azt mondom, hogy olyan nagyon mégse nyugodjon meg. Az eredményeim azt mutatják, hogy jelentős átfedés van a hírek és álhírek hálózatai, a lájkoló, megosztó és kommentelő közösségeik között.

Kimaradt?