Nézem a „szakértői” beszélgetést a közszolgálati hírtelevízión. A műsorvezető és a külpolitikai elemző arról beszélget, hogy vajon letartóztathatják-e a „diktátor” Putyint a tervezett törökországi látogatásán. Végülis egy olcsóbb költségvetésű amerikai filmben a jelenet elképzelhető. A szintén „diktátorgyanús” (mindenki az, aki az orosz vezérrel tárgyal) török elnök, Erdogan fogadja Ankarában a hágai jogászok által háborús bűnösnek nyilvánított moszkvai vendéget. Mihelyt belép az ajtón Putyin, hirtelen megjelenik három napszemüveges, öltönyös úriember, közrefogja a Kreml urát, alig hallhatóan háborúról és bűnökről motyognak valamit. Már kattan is a bilincs. Az orosz ember kicsit megroggyan, a Hágából érkezettek megragadják, s eltűnnek vele egy magas és széles könyvespolcból nyíló titkos kijáraton. Erdogan hamiskásan mosolyog, Kijevben örömtüzek gyúlnak, Moszkvában mindenki lemond, spontán utcai ünnep kezdődik. Joe Biden bejelenti a háború végét, győztest hirdet.

Az ominózus tévéinterjú vége felé azért a külpolitikai elemző is érzi, hogy a letartóztatás által fenyegetett diktátor, mint téma kissé zsenáns, így óvatosan megjegyzi: erkölcsi szempontból csúnya dolog, de a háborúk béketárgyalásokkal szoktak lezárulni. S bár Ukrajna elvárása az oroszok teljes körű kivonulásáról jogos, annak megvalósulása valószínűtlen. A béketárgyalások ugyanis nem igazságosztásról, hanem érdekekről és kompromisszumokról szólnak.

Ma már ténykérdés, hogy zajlanak nyilvános és titkos tárgyalások az orosz-ukrán háború lezárásáról. Mondanunk sem kell, a fontosabb lépések a megoldás felé nem a világ elé tárt eseményeken zajlanak. A szaúd-arábiai Dzsiddában zajlott békekonferencia – ahova Oroszország meghívót sem kapott – csak arra jó, hogy megkezdje hozzászoktatni a nagyközönséget a háborút lezáró egyeztetések elfogadásához. Itt még csak az ukrán álláspont számít, a kulisszák mögött már az orosz fél is meghallgattatik. Ahogyan a nyilvánosság elől elzárt megbeszéléseken Moszkva sem az asztalt verő, nukleáris fegyverrel fenyegető propagandát veti be.

A tudatosan csak három hónappal később kiszivárogtatott áprilisi megbeszélésről egyelőre annyit tudunk, hogy az Egyesült Államok egykori magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselői találkozhattak orosz tisztviselőkkel és egy vezető diplomatával – Szergej Lavrov külügyminiszterrel –, hogy megágyazzanak az orosz–ukrán béketárgyalásoknak. Utóbbiak menete, eredményeinek alakulása, az azokról szóló információk közlése nem a csatatéren zajló fejlemények függvénye lesz, sokkal inkább kapcsolódik majd a jövő évben esedékes amerikai és orosz elnökválasztásokhoz.

Putyint márciusban újraválasztják, izgalmakra esélyt sem ad az orosz autokrata rendszer. A Kreml ugyanakkor tudni fogja, valós-e a régi-új elnök mögött álló támogatottság, vagy apadóban a népszerűség. Amerika 2024 novemberében tán még a négy évvel ezelőttinél is nagyobb megosztottság közepette választ elnököt. Bár a tengerentúlon hagyományosan a belpolitikai, gazdasági fejlemények döntenek, a várhatóan rendkívül szoros végeredménynél a Putyin főszereplésével dübörgő háborúnak is szerepe lehet. A háborúnak, vagy az azt lezáró békének.

(Nyitókép: Agerpres/EPA)