Többszázados transzilván hagyományra hivatkozva reklámozza magát egy kolozsvári cég, amely a promóciós szöveg szerint csirketenyésztés terén kamatoztatja ezt a tradíciót. Tudvalevő, hogy a ’89 után alakult vállalkozás nagyipari léptékekben gondolkodik és termel, ezért is kaptam fel a fejem a feliratra. Hirtelenjében azt a helyzetet próbáltam magam elé képzelni, amint a cég meglehetősen excentrikus tulajdonosát arról faggatja egy talpraesettebb-forma sajtómunkás, hogy milyen szakirodalmat követve alkalmaznak veretes erdélyi baromfinevelési recepteket. És hogy valójában tételesen miről is szól ez a hagyomány. A „tredision”, ahogyan azt Anatevkában tisztelik (és megkérdőjelezik), a nemzedékeken át őrzött tudást reflexekbe tömörítő felelősséget, nos ez a büszkeségre és méltóságra okot adó tartozéka a mindennapoknak, idővel fokozatos átértelmezésre kényszerül. Ellenkező esetben az egymásra rakodó rétegek nem vértet, inkább szorongató réteget képeznek: olyan állapotot idéznek elő, amely az öncélú és szűkkeblű múlttiszteletben merül ki.

Idén immár ikszedik alkalommal kerül megrendezésre Túlavizen hagyományos falunapja. A település fennállásának …-dik évfordulója alkalmából az ilyenkor szokásos felseregléssel kezdődik a program, majd istentisztelet, a helybeli néptánccsoport fellépése a sportpályán felállított színpadon, majd a testvértelepülések képviselőinek köszöntése és táncműsorainak bemutatása következik. Ezúttal is fellép a kreccsenyédi fúvószenekar, és Zenghő Zoárd operaénekes, a falu szülötte idén is egy csokréta örökzölddel örvendezteti meg közönséget, a művészt a túlavizeni fiatal zenészek önképzőköri csoportja követi hagyományos, helyben készített hangszereken. A falunap délután népünnepéllyel folytatódik, lokális ízkoktélt kínál A helység szakácsa című kulináris produkció, amelynek keretében a tradicionális túlavizeni túrós csuszát is meg lehet kóstolni. Este fellép a Há, kettő… óóó együttes, amely a túlavizeni sarjadó lakodalmasrock-tehetségeket tömöríti. Este tűzijáték lesz, miközben a polgármester vezényletével az összegyűlt helybeli ünneplő közönség eldalja az ilyenkor szokásosan felcsendülő helyi nótát, amely a helyi közösség szerint lassan, de annál feltartóztathatatlanabb módon a falu himnuszává nemesedett. A tűzijáték ezúttal nyolc perc 34 másodpercet tart majd, két perccel hosszabban, mint a tavalyi, és mintegy 30 másodperccel kiadósabb, mint a szomszéd (és enyhén rivális) trócsini falunapi pirotechnikai látványosság. És persze idén is lesz faluszépe választás, zsákba ugrás, tombola, aki pedig bírja szusszal és ándunggal, Didzséj Dénes, a környéken is elismert helybeli lemezlovas zenéire tombolhat hajnalrepesztésig. Avagy fordítva: repesztheti hajnaltombolásig. A túlavizeniek immár tradicionális jelmondata: „Keverj kedvet saját receptre” fémjelzi (mi több – neonjelzi) a mostani kiadást is.”

Az önmagában megújuló hagyomány aránylag ritka portéka, olyan formabontás, amely egyben kitörési lehetőség a legrosszabb értelemben vett rutinból, a valahai szokásokhoz való görcsös – és egyesek szerint megtartó – ragaszkodásból, abból a transzilván belterjből, amelynek vélt összkomfortja inkább a kényelemről, a meddő nosztalgiázásról, a kifakult tekintélyelvről, a lokálpatriotizmus giccses változatáról, és nem az innovatív viszonyulásról, a nyitottságról, a fontolva haladásról, a közösségeket változásra, de legalább önreflexióra serkentő provokációról szól. Ezért érné meg itt a falu és város-, község- és városnapok (apropó, miért is nincsenek megyenapok) nyári idényének lezárultával egy vitanapot szervezni a kérdésről. És nem kerekasztal-beszélgetést, vagy vetítettképes előadást. Mert az már túl klasszikusnak, mondhatni avíttnak tűnik egy szlájdokkal és animációs betétekkel brillírozó onlájn konferenciához képest például.        

Képünk: illusztráció statiflickr.com