Állást kellene foglalnom. De nekem nincs állás-, csupán üléspontom. Az álláspont jobbára fegyveres. Aki ül, az inkább gondolkodik. Ülök a komputer előtt (ez sem veszélytelen fegyver), és (már amennyire képes vagyok még rá) gondolkodom: ha mondjuk tényleg fegyvert fognék, kinek a zsoldjában lenne etikus földobni a talpam. Putyin nyilván szóba sem jöhet. Jártam Moszkvában. Alig tehettem néhány lépést, hogy rendőrbe vagy katonába ne botlottam volna. Neki aligha lenne szüksége rám. Amerikában még nem jártam, de ki ne tudná, hogy az amerikai hadsereg a világ leghatalmasabb és hatékonyabb hadereje. Bidennek sem lenne szüksége rám. Neki elég, ha a saját nevét tudja, az enyémre – valamely thermopülai hőstett után sem emlékezhetne...

Ami meg Zelenszkijt illeti, neki a nevem hallatán csupán Orbán Viktor juthatna eszébe. Örülhetnék, ha nem lövetne rám.

Tehát, ülök, üldögélek. Van még, amiről gondolkodni?

Mások gondolataival ismerkedem. Világ szerin tova. Van, aki szerint az ukránoknak semmi közük az egészhez, ők pusztán statiszták az amerikaiak és az oroszok közt zajló háborúban. Melynek Zelenszkij csupán jól kipróbált főszerelője. A nép szolgája című, az RTL Klub által is sugárzott szappanoperába is bele-belepillantok. Nem férhet hozzá kétség, zseniálisan játssza a szerepet. A siker mindenképpen garantált. Akár nyer, akár veszít. Ha fél Ukrajna romba dől is. Lényegtelen, hogy melyik: a valóságos vagy a szappanoperai. (Mellesleg a nyugati sajtó azt is tudni véli, hogy az ukrán katonákat amerikai zsoldból fizetik).

Putyin viszont kizárólag a saját szakállára háborúzik, igaz, ő is nagyrészt azokkal a csecsenekkel, akiknek önrendelkezési törekvéseit Groznij földig rombolásával törte le. A csecsenek most visszaadják a kölcsönt – az ukránoknak. Miért csak ők szenvedjenek?! Amerika meg, mely pénzzel és fegyverekkel tömi az önvédő ukránokat, dörzsöli a tenyerét. De nem csak azért, mert dugába dől Putyin mesterterve, hogy uralma alá hajtsa egész Európát. Dardanellástól. Hanem főként azért, mert ő csak nyerhet az egészen. És nem csak a palagázzal…

De, ami a leginkább megdöbbent, az nem a nyugati sajtó, hanem a magyar Hír TV, melynek adásában az egyik kommentátor (a névnek nincs jelentősége, a jelenségnek annál több) úgy véli, hogy Putyin minden „provokáció” nélkül támadt rá Ukrajnára. Évek óta követem az eseményeket. A Zelenszkij-kormányzat (sőt már elődje is) nemcsak a kárpátaljai magyarságot provokálja hosszú évek óta, de főként az ukrajnai oroszokat. A sor persze a románokkal, lengyelekkel is folytatható, utóbbiak azonban határon túli kisebbségeik rovására is inkább saját asszimilációs törekvéseik, s az oroszgyűlölet mellett döntenek.

A hírhedt nyelvtörvény önmagáért beszél. S nem csak a kisebbségi nyelvek nyilvános használatáról szóló európai szabályozásokat sérti meg (ezek, mivel Ukrajna még nem része az az Európai Uniónak, rá a szó közvetlen értelmében nem is vonatkoznak). De az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet alapelveit is, melyeket immár neki is be kellene tartania. Hogy sem az Európai Unió, sem az EBESZ, sem az emberi jogok élharcosa, az USA nem emelt ellenük nyikkanásnyi fenntartást sem, már szerfelett különös. Hogy ma nem emel, még valamennyire érthető, az oroszokkal folytatott háborúnál nem lehet semmi fontosabb! Hogy Victoria Nuland, az amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadójának szavait (Fuck the EU) az új helyeztre aktualizáljam: Fuck The Peace!

Próbálgatom értelmezni a provokáció fogalmát, de úgy tűnik, a Hír TV állítása (most csak erről beszélek) sehogyan sem stimmel. A magyar értelmező szótár (Akadémiai Könyvkiadó, 2008) a fogalmat ekként definiálja: „1. vál Valaminek kikényszerítése, ill. ilyen tett, kihívás. /pol sajtó Megtorló lépésre indító v. kényszerítő cseleket. 2. Pol. sajtó A törvényes rend elleni megnyilatkozásokra, rendzavarásra való felbujtás. 3. kihívó viselkedés.”

Vegyem sorjában?

Az ukrajnai kormányzat mind a három értelemben kétségtelenül provokált. A nyelvi-kulturális asszimiláció „törvényes” kikényszerítése az egyik legdurvább provokáció. Az ukrajnai oroszok (nemzetközi dokumentumokban rögzített) belső önrendelkezési törekvései elleni fegyveres megtorlás, a „szeparatistákkal” való minden tárgyalás elutasítása, úgyszintén. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az amerikai demokraták támogatását élvező ukrán fél abba sem volt hajlandó belemenni, hogy a Normandiai Négyek békéltető tárgyalásain, melyeken a németek, a franciák, az ukránok és az oroszok részt vehettek, épp a leginkább érintettet, ukrajnai orosz kisebbséget tárgyaló félnek fogadja el.) A törvényes rend elleni megnyilatkozásokra, rendzavarásra való felbujtás is kétségtelenül a mindennapok részévé vált. Az Azov-gárda szélsőjobboldali csapatai egykori ukrán fasiszta jelképekkel, sőt horogkeresztekkel végig tetoválva szabadon grasszálhattak (ha nem is az ukrán törvényes rend ellen, azt már jóval előbb maga a kormány számolta fel), hanem az önmagát demokratikusnak aposztrofáló Nyugat törvényes rendje ellen is. Zelenszkij kihívó (nyíltan oroszellenes) viselkedéséről nem is beszélve.

Persze, vannak különbségek is. Az orosz nacionalisták fővezére, néhai Zsirinovszkij ugyan egyetértett Putyin Ukrajna-ellenes agressziójával, mégiscsak valamiféle ellenzék. Az Azov-gárda (a magyar jobbik mintájára tétova álarcot cserélt) fasisztái azonban Zsirinovszkij szövetségesei. A „nép szolgája” már többször azzal fenyegetőzött, hogy ha az oroszok egyet is legyilkolnak közülük, nem lesznek ukrán–orosz béketárgyalások…

Hogy Putyin a nemzetközi jog alapelveit, köztük a határok sérthetetlenségének elvét durván megsértve lerohanta Ukrajnát, amelynek elvben nemzetközi védelem alatt álló ártatlan civilek is tömegesen estek áldozatul, valóban megbocsáthatatlan vétség. Ahogyan az orosz (és számos más kisebbség) felszámolására irányuló törekvések is azok.

A Nyugat – jól bevett szokása szerint – ezúttal is kettős mércével mér. Az oroszok bűnei megbocsáthatatlanok, az ukránokéi bocsánatosak, merthogy ők a mi ukránjaink…

Csakhogy a Nyugat, bármennyire is ragaszkodna hozzá, nem a világ. Az orosz agresszió elítélését az ENSZ-ben csak negyven valahány állam szavazta meg a 193-ból. Miután az információs hadviselés világméreteket öltött, a helyzet már változott némiképp, Oroszországnak az ENSZ-ből való kizárását már 93 állam helyeselte, és csak 24 szavazott ellene. Százan azonban tartózkodtak a szavazástól. (Mivel a tartózkodókat nem vették számításba, simán összejött a kétharmad). Így Oroszország (azaz az orosz nemzeti közösség) egyetlen tagja sem tagja többé az emberiségnek. (Lévén az orosz állam az orosz politikai közösség tagjainak diszkriminálhatatlan összessége).

A dolog persze érthető, arra megy ki a játék, hogy az orosz állampolgárok maguk döntsék meg Putyin hatalmát. Amire elnökük kétségtelenül rá is szolgált. Ez előbb-utóbb remélhetőleg be is fog következni, s a határon túli orosz kisebbségek jogait egy épebb elméjű személyiség fogja majd képviselni. Amihez persze a nemzetközi közösségnek is épebb elméket kellene előállítania.

Sajnos, Zselenszkij és Putyin hatalmát a jelenlegi helyzet egyelőre csak erősítheti. Két mondatban összefoglalva: éljen az egységes és oszthatatlan ukrán és orosz nemzetállam! Éljen mindenik ukrajnai kisebbség, ha hajlandó ukránná nemesedni, és minden oroszországi, amely orosszá!

No comment!

(Borítókép forrása: capital.ro)