banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

A lájk hordoz mindent

Fura korban élünk. Miközben a valós életben üvöltünk, sikítunk, ha megsértve érezzük privát szféránkat, személyiségi jogainkat, addig a virtuális világban kirakatban éljük az életünket, megmutatunk mindent, még azt is, amit nem kéne. Megvan rá az okunk, hisz amikor bejelentkezünk egy közösségi média felületére, tonnaszámra jönnek velünk szembe a bejegyzések és képek, melyek mind arról árulkodnak, hogy az ismerőseink jól érzik magukat. Sőt, ami fájóbb: úgy tűnik, mintha ők jobban élveznék az életet, mint mi. Ez ellen pedig ugyebár sürgősen tenni kell! Nem véletlen hát, hogy csak a Facebookon közel négy milliárd lájk és komment születik naponta.

Nem vitás, a netes világ nagy népi játéka a lájkolás. És ebben a játékban lájkot kapni, annyit jelent: kedvelnek, számítasz, nem vagy közömbös mások számára. És mindenki tudja, hogy ez remek érzés. Ezért is osztjuk a lájkokat: azt szeretnénk, ha visszakapnánk őket, vagyis ha minket is lájkolnának. Csakhogy a boldog élet látszata sok lájkot igényel, és ezekért sok mindenre képesek vagyunk. Gyakran látjuk egy-egy jó posztnál az önkéntes beismerő vallomást: „Lopom!” Bizony, lopunk, csalunk, ámítunk, szerepet játszunk, hogy okosabbnak, ügyesebbnek, vagányabbnak, belevalóbbnak tűnjünk, mint amilyenek vagyunk valójában. És ha belekóstoltunk, ha felvettük a pozitív visszajelzés ízét, akkor innentől nincs megállás. Jöjjön egy újabb poszt, jöjjenek az újabb lájkok! Gyerünk, még, még, még! Hurrá! Fontosak vagyunk, érdekesek, irigylésre méltók. Imádjuk, ha imádnak. Végre egy hely, ahol megkapjuk azt, amit a valós élet oly szűkmarkúan mér ki a számunkra!

Pedig vékony jégen táncolunk, veszélyes játékot játsszunk, és ha elkap a gépszíj, akkor meg is váltottuk belépőnket az Anonim Lájkoholisták Klubjába. A modern pszichológiában külön szakirodalom van már az online jelenlétből adódó problémákra, a lájk gombok megjelenése pedig új többlettartalmat adott az amúgy is komplex jelenségnek. Sokan már ott tartanak, hogy a lájkok érkezését jutalomként, elmaradását büntetésként értelmezik.

Nem véletlen, hogy új szavak kértek helyet az online szótárunkban: tartalomhajszolás, lájkvadászat, sőt ma már olyan is van, hogy lájkkurválkodás.

Ami a másik oldalt illeti, hogy ki és miért lájkol, az külön fejezetet érdemel. Hiszen ott van a törzslájk, a kölcsönös lájk, a nyerő lájk, a muszáj lájk, a jótékonylájk, a felkért lájk, az érdeklájk, vagy akár a sznob lájk. És még ott vannak a bujkáló-kukkolók, akik soha nem lájkolják egyetlen bejegyzésünket, a maximum, amit tőlük bezsebelhetünk, az egy ellenlájk. De erről legközelebb.

Addig is egyezünk meg abban, hogy amíg a közösségi oldalak nem merik meglépni azt drasztikus lépést, hogy eltüntessék a lájkszámlálókat (korábban már szóba került), addig marad minden a régiben, vagyis 2021-ben is a lájk hordoz mindent.

Kimaradt?